Az akathisztoszokról
Ez a szertartásos imaforma a bizánci liturgikus körben keletkezett. Az akathisztosz neve a görög hümnosz akathisztosz („nem ülve éneklendő himnusz”) kifejezés rövidüléséből keletkezett utalva arra, hogy végzésük alatt többnyire állnak, esetleg térdelnek a hívek. Ez a kifejezés egyszerre utal az Istenszülőhöz írott első ilyen alkotásra és arra a műfajra, mely a hatására létrejött.
Akathisztoszokat mind a mai napig írnak. Különösen a szláv népeknél virágzott ki ez a fajta imádságos költészet. Szerkezete Tizenhárom kondákionra és tizenkét ikoszra épül. A végén az első ikoszt és kondákiont megismétlik, utána záróima is következhet. Eredetileg a görög ABC betűinek megfelelően minden ikosz és kondákion más-más betűvel kezdődött, ez azonban különösen az eltérő nyelvű változatokban nem követelmény. Pap vezetésével folyó templomi formája mellett a hívek otthon magukban is szokták imádkozni. Témájuk szerint ezeket a hosszabb liturgikus alkotásokat elsősorban az Istenszülőhöz, az Úr Jézushoz, a szentekhez és a jelentősebb ünnepekhez címezték, de találhatunk akathisztoszokat a különböző élethelyzetekre, a halottak emlékezetére is.
Fontos kiemelni, hogy az első műfajteremtő alkotása egyfajta Mária-himnuszként született, a kondákion-irodalom legremekebb alkotásaként. Egy bevezető és a görög ábécé betűinek megfelelően 24 további versszakból áll, minden második után a következő visszatérő sorral: „Üdvözlégy, érintetlen Menyasszony!”. Az eredetileg az örömhír vételének ünnepére (március 25.) összeállított szertartás végzése mostanra nagyböjt ötödik szombatjára került át.
A feljegyzések szerint 626-ban, Hérakleiosz bizánci császár és I. Szergiosz konstantinápolyi pátriárka idejében Konstántinápoly isteni csoda és az Istenszülő közbenjárása által menekült meg az ostromtól, miután augusztus 8-án a város teljes lakossága egész éjszakán keresztül állva énekelte a himnuszt a mi Urunk Jézus Krisztus Anyjához.
Az eredeti kezdő versszaka („Megértvén a titkos parancsot...”) helyére később Konstantinápoly megmenekülése alkalmából más versszak („A győzhetetlen Hadvezérnőnek én, a főváros...”) került, melynek módosított változata áll ma is ezen a helyen. Ez az avar-perzsa-szláv ostrom után Szergiosz pátriárka, vagy az arab hajóhad megsemmisítését követően (718) Germánosz pátriárka által történhetett. Ez utóbbi lehetőséget erősíti, hogy a görög liturgikus hagyomány az egész akathisztoszt Germánosz pátriárkának tulajdonítja. Az azonban bizton állítható, hogy a himnusz szókincse Románosz Melódoszé, és tartalma is az ő korának krisztológiai kérdéseit fejtegeti. Szerzője így bizonyíthatóan Szent Románosz Melódosz.
Akathisztoszokat mind a mai napig írnak. Különösen a szláv népeknél virágzott ki ez a fajta imádságos költészet. Szerkezete Tizenhárom kondákionra és tizenkét ikoszra épül. A végén az első ikoszt és kondákiont megismétlik, utána záróima is következhet. Eredetileg a görög ABC betűinek megfelelően minden ikosz és kondákion más-más betűvel kezdődött, ez azonban különösen az eltérő nyelvű változatokban nem követelmény. Pap vezetésével folyó templomi formája mellett a hívek otthon magukban is szokták imádkozni. Témájuk szerint ezeket a hosszabb liturgikus alkotásokat elsősorban az Istenszülőhöz, az Úr Jézushoz, a szentekhez és a jelentősebb ünnepekhez címezték, de találhatunk akathisztoszokat a különböző élethelyzetekre, a halottak emlékezetére is.
Fontos kiemelni, hogy az első műfajteremtő alkotása egyfajta Mária-himnuszként született, a kondákion-irodalom legremekebb alkotásaként. Egy bevezető és a görög ábécé betűinek megfelelően 24 további versszakból áll, minden második után a következő visszatérő sorral: „Üdvözlégy, érintetlen Menyasszony!”. Az eredetileg az örömhír vételének ünnepére (március 25.) összeállított szertartás végzése mostanra nagyböjt ötödik szombatjára került át.
A feljegyzések szerint 626-ban, Hérakleiosz bizánci császár és I. Szergiosz konstantinápolyi pátriárka idejében Konstántinápoly isteni csoda és az Istenszülő közbenjárása által menekült meg az ostromtól, miután augusztus 8-án a város teljes lakossága egész éjszakán keresztül állva énekelte a himnuszt a mi Urunk Jézus Krisztus Anyjához.
Az eredeti kezdő versszaka („Megértvén a titkos parancsot...”) helyére később Konstantinápoly megmenekülése alkalmából más versszak („A győzhetetlen Hadvezérnőnek én, a főváros...”) került, melynek módosított változata áll ma is ezen a helyen. Ez az avar-perzsa-szláv ostrom után Szergiosz pátriárka, vagy az arab hajóhad megsemmisítését követően (718) Germánosz pátriárka által történhetett. Ez utóbbi lehetőséget erősíti, hogy a görög liturgikus hagyomány az egész akathisztoszt Germánosz pátriárkának tulajdonítja. Az azonban bizton állítható, hogy a himnusz szókincse Románosz Melódoszé, és tartalma is az ő korának krisztológiai kérdéseit fejtegeti. Szerzője így bizonyíthatóan Szent Románosz Melódosz.