Akathiszt virágvasárnapra

Virágvasárnapra

1. konták

A felső Sion választott királya, szelíd üdvözítő, és igaz megmentő, téged, akit a magasságokban a kerubok hordoznak, és a szeráfok énekelnek, most a szamáron ülni látunk, hogy Jeruzsálembe, önkéntes szenvedésre jössz. Ezért, leborulunk kimondhatatlan leereszkedésed előtt, és ágakkal, és gallyakkal fogadunk téged, hogy a zsidó gyermekekkel is hangoztassuk neked: Áldott, aki az Úr nevében jön! Hozsanna a magasságban!

1. ikosz

A főangyalok és angyalok seregei félelemmel és remegéssel néztek le a mennyekből, Krisztus Üdvözítő, a te Jeruzsálembe való bevonulásodra önkéntes szenvedésre, és az apostolokkal láthatatlanul kísértek téged, királyukat, és neked: „Hozsanna a magasságban” –t ajánlottak, és ilyen énekeket énekeltek:

Áldott vagy, Urunk, Istenünk, mert meglátogattad, és megváltást szereztél népednek, áldott vagy uralkodó Krisztus, mert eljöttél, és a kereszt által üdvösséget adtál gyermekeidnek. * Áldott vagy, aki eljöttél, hogy Ádámot az alvilág mélységéből kihívd, áldott vagy, aki eljöttél, hogy Évának az ősi szomorúságból szabadságot adj. * Áldott vagy, aki békét hirdettél Izraelnek, és üdvösséget a pogányoknak, áldott vagy, aki új szövetséget hirdetsz véred elhintésével. * Áldott, aki az Úr nevében jön! Hozsanna a magasságban!

2. konták

Látván téged, Jézus, Márta és Mária, hogy újra Bethániába jöttél, hat nappal a húsvét ünnepe előtt, vacsorát szereztek ott neked, és Lázár egyike volt a letelepülteknek, Márta buzgón szolgál neked, mindenek megadójának, Mária, pedig a jobb részt választotta, hálás volt testvére feltámasztása miatt, és, vévén egy edény, nagy értékű, tiszta nárdus-olajat, megkente lábaidat, és hajával törölgette, szíve mélyéből jött szeretettel hangoztatva neked: Alleluja.

2. ikosz

Önkéntes szenvedésre való eljöveteled meg nem értett értelmét nem értette meg Júdás, aki már át akart téged adni, zavarba jött, látta, hogy Mária kenettel kente meg lábadat, Uram, és mondta: ”Miért van ez a pazarlás? Mert ezt a kenetet el lehetett volna adni 300 pénzen, és a szegényeknek adni.” Ezt, pedig nem azért mondta, hogy a szegényekről gondoskodott, hanem, mert tolvaj volt. Te, pedig Uram, tudtad, hogy neked hamarosan halált kell szenvedni, igazoltad ezt a szent asszonyt, mondván: „Ne tegyétek ezeket, hogy temetésem napjára tartsa meg azt.” Ezért, tisztelve önkéntes szenvedésre való eljöveteledet, ezeket hangoztatjuk neked:

Áldott vagy, Uram, akit a vacsorán Mária a temetésre előkészített, áldott vagy Jézus, akit Júdás, lélekben még Bethániában, már halálra ítélt. * Áldott vagy, aki Bethániába jöttél, a béke házába, hogy Máriától elfogadd a szeretetet és az olajjal való megkenést, áldott vagy, aki Jeruzsálembe jöttél, önkéntes szenvedésre, hogy az egész világnak újra hirdesd a szent kenethozó asszonyok szeretetét. * Áldott vagy, aki Lázárt halottaiból feltámasztottad, hogy eljöveteled erősségéül legyen, áldott vagy, aki eléjöttél, hogy önmagadat feltámaszd a sírból, hogy hatalmául legyen belépésednek. * Áldott, aki az Úr nevében jön! Hozsanna a magasságban!

3. konták (hiányzik)

3. ikosz

Valóban isteni hatalmat birtokolván Uralkodó Krisztus, te, a következő napon, kimenve Bethániából kora reggel, és, közeledve Betfágéhoz, elküldtél kettőt tanítványaid közül, mondván: „Menjetek a szemközti faluba, amibe bemenve, találtok egy megkötözött szamarat és csikóját, amelyen soha senki nem ült az emberek közül, és, eloldozván azt, hozzátok ide nekem. És, ha valaki megkérdezi tőletek, mit tesztek, mondjátok, hogy az Úrnak szüksége van rá.” Kimenvén, pedig a tanítványok, hozzá vezették a szamarat és csikóját, és ráterítették ruháikat. Te pedig, kerubokon hordozott Isten lévén, mint ember, fiatalosan felültél a szamárra, értünk, hogy mint szelíd király, békében valósítsd meg bemeneteledet Dávid atyád városába. Ezért, ilyen dicséretekkel találkozunk veled:

Áldott vagy, aki a magasságokban az Atyával a királyi széken ülsz, a szamár csikójára felülni kegyeskedtél, áldott vagy, akit a mennyekben a magasságbeli erők imádnak, a földön, a gyermekektől elfogadtad az imádást. * Áldott vagy, aki erővel uralkodsz örökre, dicsőséggel Jeruzsálembe jöttél, áldott vagy, aki rátekintesz az alázatosokra, szelídséggel jöttél el tieidhez. * Áldott vagy, aki az értelem nélküli szamárra ültél, feloldozni akarván az ősi értelmetlenséget, áldott vagy, aki a különös szegénységet felülről nyerted el, a mennyben, fent az Atyával és Szentlélekkel együtt ülsz. * Áldott, aki az Úr nevében jön! Hozsanna a magasságban!

4. konták

A kételkedés vihara háborgatja elmémet, hogy miképp énekeljem meg méltóan leereszkedésednek nagy titkát, Uram, mert, trónusod lévén az ég, te a rossz szamárra ültél fel, keresni az embert, fel akarván oldozni őt az ősi értelmetlenségtől, hogy beteljesedjék, ami elmondatott Zakariás prófétától: „Nagyon örvendj Sion leánya, hirdesd Jeruzsálem leánya. Íme, királyod jön hozzád az igaz, és üdvözítő. Ő szelíd, és a teherhordozónak fiatal csikóján ül.” Ezért dicsőítjük, a szamáron békességben való bejöveteledet Jeruzsálembe, lelkünk mélyéből kiáltván hozzád: Alleluja.

4. ikosz

Hallván az ünnepre összejött sok nép, hogy Jeruzsálembe jössz, sokaságba gyülekezett, és, leterítették ruháikat az útra, mások pedig, ágakat vágtak a fákról, és az útra terítették, és az elől menők, és az utánuk következők hangoztatták neked, mondván: Hozsanna Dávid fiának! Áldott, aki az Úr nevében jön! Áldott, Dávid atyánknak az Úr nevében eljövő országa! Hozsanna a magasságban! Ezért mi is, az ünnep előtti napon, a feltámadásnak a fák ágaiból való jeleit hordozva, neked, mint a halál legyőzőjének énekeljük:

Áldott vagy Izrael királya, aki az országot nem e világból keresni jöttél, áldott vagy, Dávid fia, aki nem akartad eltörni a megrepedezett nádat- Áldott vagy, jó pásztor, aki eljöttél megtalálni az elveszett bárányt, áldott légy jóságos bárány, aki önmagadat akartad áldozatul hozni. * Áldott légy a teremtés ura, akivel teremtményed szeretettel találkozott, és ágakkal mondott boldognak, áldott légy, dicsőség királya, akit tanítványaid királyi dicsőítésekkel kísértek, és a gyermekek dicsőítettek. * Áldott, aki az Úr nevében jön! Hozsanna a magasságban!

5. konták

Isteni ragyogású szépséggel, és erősséggel lévén felruházva öröktől fogva, dicsőséggel a Sionra mész, teljesítve az Olajfák hegyére való menetelt, hogy beteljesedjék Náhum próféta jövendölése:„Íme, az örömöt hirdetőnek és békét hirdetőnek lábai a hegyeken vannak. Ünnepeld,  Júda, ünnepeidet, tedd meg fogadalmaidat. ”És, ismét beteljesedett Dávid ősatyád másik jövendölése: „Láthatók voltak, lépteid, Isten, Istenem léptei, aki a szentben van.” Amikor pedig már közel voltál a lemenetelhez az Olajfák hegyéről, a tanítványok egész sokasága kezdte örvendezve dicsérni Istent, nagy hangon, kétszeresen dicsőítve téged minden csodáért, amelyeket láttak tőled, mondván:

Áldott a király, aki az Úr nevében jön! Békesség a földön, és dicsőség a magasságban! Ezért ma mi is, az új Izrael, amely a nemzetekből való Egyház, örvendezve hangoztatjuk neked velük: Alleluja.

5. ikosz

Látván a népből való farizeusok, amint a népi örömkiáltások nagyon megsokasodtak, miközben Uram, a hegyről lejöttél, és, hogy tanítványaid hangja nagyon nagy volt, méltatlankodtak, és mondták neked: Mester, fedd meg tanítványaidat. Te pedig, Uram, hangoztattad nekik: Ha ezek elhallgatnak, a kövek kiáltanak, amint megjövendölte Habakuk próféta, mondván: a kövek a falakból kiáltanak, a fa pedig, felelni fog nekik. Ezért mi is, bár lelkünkben és szívünkben kövek vagyunk, de, szavaid szerint nem hallgatjuk el, hogy neked ilyen dicséreteket hangoztassunk:

Áldott vagy, Urunk, Istenünk, mert eljöttél Jeruzsálembe a bűnösöket üdvözíteni, áldott vagy, Krisztus Üdvözítőnk, mert hirdetted híveidnek, hogy közel vagy hozzájuk. * Áldott vagy az Atyának fia, mert eljöttél, hogy kereszted vérével a mennyeieket és földieket kibékítsd, áldott vagy Ember Fia, mert jössz, hogy az egész világnak hirdesd mennyei Atyád nagy szeretetét. * Áldott légy királyok királya, mert országod minden idők országa, áldott légy uralkodók Ura, mert uralkodásod minden nemzedékről nemzedékre van. * Áldott, aki az Úr nevében jön! Hozsanna a magasságban!

6. konták

Isteni erőd hirdetői voltak, Uram, a zsidók, akik veled voltak Bethániában, mert ők bizonyították Jeruzsálemben, hogy Lázárt feltámasztottad a sírból. Ezért is találkozott veled a nép, mert hallotta, hogy te ezt a jelet cselekedted. És mondták egymásnak: mit várunk, és, miért nem megyünk ki pálmaágakkal, hogy találkozzunk Dávid fiával, hogy beteljesedjék az Írás: megyek a pálmafára, tartom annak ágait, mert te vagy az igazság pálmafája, akiről Dávid mondta: az igaz, mint a pálmafa virágzik. Ezért, ágakkal énekelték először a népek: Hozsanna, később, dorongokkal mentek ki ellened, mint gonosztevőre, nem tudván énekelni: Alleluja.

6. ikosz

Felragyogott egész dicsőségében és szépségében Isten szent városa, Sion, a nagy Király városa, amikor közeledtél hozzá, Uram, és megláttad az Olajfák hegyének tetejéről az összes templomi épületet, és a más, nagyon szép városi épületét. Akkor Uram látva a szent várost, sírtál felette, mint gyermekszerető atya, és sírva mondtad: Ha megismerted volna, legalább ezen a napon, amelyek békességedre vannak, de ezek el vannak rejtve szemeid előtt. És azonnal megjövendölted, hogy eljönnek a napok, amikor a szent várost körülveszik az ellenségek és lerombolják azt, és gyermekeit, és, nem hagynak követ kövön benne, mert nem ismerte fel látogatásod idejét. Mi pedig, mint jó pásztort ismerünk téged, aki szomorkodsz eltévedt juhaidon, hangoztatjuk neked:

Áldott vagy a juhok nagy pásztora, aki eljöttél az elveszett juhot megkeresni, áldott vagy, jövendő javak főpapja, aki szánakozni akartál erőtlenségünkön. * Áldott vagy, Új Szövetség közbenjárója, aki az örök haláltól kívántad megmenteni az elbukott embereket, áldott vagy, legigazságosabb bíró, mert igaz vagy, és igazak ítéleteid városodban. * Áldott vagy kegyelmes Üdvözítő, mert irgalmas voltál, és irgalmasságoddal telve a föld. * Áldott, aki az Úr nevében jön! Hozsanna a magasságban!

7. konták

Meg akarván szabadítani az emberi nemet az ellenség művétől, Jézus, eljöttél Jeruzsálembe, hogy beteljesedjék az Írás: Megjelenik az istenek Isten Sionban. És, amikor bementél abba, megremegett az egész föld, egyesek ugyanis kimentek a veled való találkozásra, nagy hangon kiáltva: Hozsanna Dávid fiának, mások pedig, csodálkozva kérdezték: Kicsoda ez. Ó, esztelen öregek, hamis nevű tanítók! A város minden utcája hirdeti csodáidat. Egész Júdea eltelt jótéteményeiddel, ezek pedig, kérdezik: Kicsoda ez? Lázár még alig támadt fel, és nem tudják, hogy ki hozta ki őt a halálból. Jairus udvarából még alig mentél ki, és nem tudják, ki élesztette újjá leányát? Látják, de nem akarják énekelni neked, mint Istennek: Alleluja.

7.ikosz

Csodálatos gondoskodásodat mutattad meg Jézus, amikor dicsőséggel bevonultál Jeruzsálembe, és azonnal, mint főpap, meglátogattad a szent templomot, hogy megszemléld azt. Atyád házába hatalommal mentél be, és beteljesedett szent Habakuk próféta jövendölése: Az Úr az ő szent templomában van: hallgasson el az egész föld színe előtt. És azonnal kiűztél minden ott jelenlevő kereskedőt, és vevőt, mondván: Az én házamat az imádság házának nevezik, ti pedig, rablók barlangjává tettétek azt. És ott beteljesedett a második jövendölés: A házadért való buzgóság megemészt engem. Mi pedig, félve ilyen igazságos haragodtól, Uram, egyedül azt kérjük tőled, hogy házadban lakhassunk életünk minden napján, hogy lássuk szépségedet, és látogassuk szent templomodat, hogy így dicsőítsünk téged:

Áldott vagy, aki nem kézzel készített templomokban laksz a mennyben, dicsőséggel jöttél be a földi templomba, áldott vagy, aki dicsőséged lakóhelyét megszeretted a földön, és a földi gondoktól bekerítetted az imádság házává. * Áldott vagy erők ura, mert a bűnösök hajlékainál inkább kedvesek lakóhelyeid, áldott légy dicsőség királya, mert jobb egy nap udvaraidban, mint ezer az istentelenek városaiban. * Áldott vagy, hatalmas, Sionban, mert félelmetes és szent a te neved, áldott vagy, aki Jeruzsálemben laksz, mert szent a te templomod és csodálatos az igazságban. * Áldott, aki az Úr nevében jön! Hozsanna a magasságban!

8. konták

Különös és dicsőséges csodát műveltél, Krisztus, amikor hírtelen bementél templomodba, és ott, a hozzád jövő sántákat, vakokat meggyógyítottad, mint fényességet adó, és irgalmas orvos, mivel az igazság előtted jár, amint Dávid mondta, és így, ezen a nagy és elő ünnepi napon mindenkinek örömet, igazságot, fényességet, és életet forrásoztál, amint Szofóniás próféta jövendölte, mondván: Örvendj nagyon Sion leánya, elvette az Úr igazságtalanságaidat, uralkodik az Úr közötted, és nem látsz rosszat, azontúl Urad, Istened van benned, és megújít téged szeretetében, miattad, mondja az Úr, megmentem az elnyomottat, és elfogadom az eltaszítottat. Ezért mi is, örvendezve látogatásod ünnepi napján, énekeljük neked: Alleluja.

8. ikosz

Egészen szeretet voltál, édességes Jézus, ezért, dicsőítést hoz neked a szeretett Izrael, az összejött, és ártatlan gyermekek ajkairól, amikor az öregek, és a tanítóik káromolják azokat, akik kérdezik: Kicsoda ez? A gyermekek áldanak, énekelve neked: Hozsanna Dávid fiának, és pálmákkal, és ágakkal kísérik a templomban eljöveteledet, előre hirdetvén a te hamaros feltámadásodat halottaidból. Méltass bennünket is, akiket letart a büszkeség, mint az ártatlan gyermekeket, mert övéké a mennyek országa, hogy, velük együtt tiszta szívvel hozzunk neked ilyen dicséreteket:

Áldott vagy, akit a magasságban a szeráfok énekelnek, aki elfogadtad az ártatlan gyermekektől az éneket, áldott vagy, akit a magasságokban a kerubok hordoznak, akit a tiszta szívűek istenileg hordoznak szívükben. * Áldott vagy, aki eljöttél, hogy Dávid lerombolt sátorát felállítsd, hogy, a mi benső, szépséges hajlékunkat újra megvilágosítsd, áldott vagy, aki templomodat az imádság házává alkottad, hogy a bennünk levő csábító gonosztevők barlangját újra a Szentlélek tiszta házává alkosd. * Áldott vagy, akinek ezerszer ezrek szolgálnak a mennyben, és tízezerszer tízezrek állnak előtted, áldott vagy te, akinek a gyermekek csoportja énekelt a földön és a népek sokasága fogadott téged. * Áldott, aki az Úr nevében jön! Hozsanna a magasságban!

9. konták

A főpapok és írástudók egész zsidó gyülekezete, látván a csodákat, amiket műveltél a templomban, Jézus, és a gyermekeket, akik kiáltották: Hozsanna Dávid fiának, méltatlankodtak, és kérdezték tőled: Hallod, amiket ezek mondanak? Te pedig, felelted nekik: Nem tudjátok, hogy a kisdedek és csecsemők szájából készítettél dicséretet. Mi pedig elcsodálkozva szívük keménységén, kegyetlenségén, most a gonoszságban legyünk gyermekek, hogy szívbeli tisztasággal énekeljük az angyali éneket: Alleluja!

9. ikosz

Az istenes szónokok, bár sokat is beszélnek, de nem tudnak méltó hálaadást adni kimondhatatlan leereszkedésednek, Krisztus, hogy akarattal eljöttél Jeruzsálembe a keresztet elszenvedni, ezért, elrejtetted a bölcsek és okosok elől istenségedet, és feltártad azt a gyermekek előtt, akik tiszta szívvel, atyáiknál is inkább megérezték, hogy te vagy igazán Krisztus. Méltass bennünket is, hogy tiszta szívvel, és be nem szennyezett ajkakkal valljuk meg isteni dicsőségedet, így énekelve neked:

Áldott vagy, aki igéid megjelenésével felvilágosítottad és értelmessé tetted a gyermekeket, világosítsd fel és tedd értelmessé gondolatainkat, és szívünket, áldott vagy te, aki csodáid művelésével bizonyítod istenségedet, nyisd meg szemeimet, hogy felismerjem törvényedből a csodákat. * Áldott vagy te, aki Izraelt legelteted, legeltess engem is a lélek alázatosságában a fényes helyen, áldott vagy, aki Jákobot őrzöd, örvendeztess meg engem a szív tisztaságában a nyugalmas víznél. * Áldott vagy te, békesség királya, hogy ragyogjon fel minden napodban az igazság, amíg el nem vétetik a hold, áldott vagy, igazság Napja, hogy világítson fényességed a béke sokaságában, amíg ragyog a Nap. * Áldott, aki az Úr nevében jön! Hozsanna a magasságban!

10. konták

Üdvözíteni akarván a pogányokat, Krisztus Istenünk, felindítottál némelyeket a hellének közül, akik az ünnepre jöttek, hódolni, hogy lássanak meg téged. Ezért, ők Fülöphöz járultak mondván: Szeretnénk Krisztust látni. Ő pedig, Andrással együtt, megmondták neked. Te pedig, felelted nekik, hogy most már eljött az óra, hogy megdicsőüljön az Emberfia. Bár a tieidhez jöttél, de tieid nem fogadtak el téged, és halálra ítéltek. Ezért, amint a gabonaszem nem hoz termést, hacsak a földbe esve nem hal meg, úgy te is, haláloddal sok gyümölcsöt teremtél a pogányok között, hogy beteljesedjék Izaiás próféta jövendölése, hogy megjelentél azoknak, akik nem kerestek téged, és megtaláltak azok, nem kérdezősködtek utánad. Ezért, jöjjetek pogányok, és lássátok ma a mennyei királyt, amint a magas trónon, a rossz szamáron Jeruzsálembe jön, hogy mindnyájan egy szájjal, és egy szívvel énekeljük neki: Alleluja.

10. ikosz

Örök, szelíd, igazságos, és üdvözítő vigasztalónk! Te szelíden eljöttél ezen a napon Jeruzsálembe, a szamár szelíd csikóján ülve, hogy a ló kegyetlenségét feloldozd a földön. Ezért legyen minden ember előtt értelmes a te szelídséged, hogy mindnyájan megtudják, hogy te csak a szelídre, hallgatagra, szavaidat félőre tekintesz. Ezért, kardjaikat kovácsolják át ekévé, és lándzsáikat sarlókká, és, ne hadakozzanak többé senkivel. Mi pedig, lélekben szelídek, és erkölcsben alázatosak, hálaadással fogadjuk a mindenek szelíd uralkodóját, aki a gonosz büszkeséget jött megszüntetni, hogy a lélek szelídségében így énekeljünk neki:

Áldott vagy, aki a Sion hegyére feljöttél, hogy Izraelnek a békét hirdesd, áldott vagy, aki Jeruzsálemnek hirdetted, hogy a pogányok üdvösségét hirdeted. * Áldott vagy, aki eljöttél a szegényeknek hirdetni az Úr kedves esztendejét, hogy minden, szívében törődöttet meggyógyítsd, áldott vagy, aki a foglyoknak szabadulást jöttél hirdetni, hogy minden megalázottat a vigasztalásra szabadíts meg. * Áldott vagy, mint a kotlós, összegyűjtötted  csirkéidet szárnya alá, hogy a kereszt által minden bűnöktől megterheltet megválts, áldott vagy, mert eltemetésre jöttél, mint a földbe esett gabonaszem, hogy minden, az alvilág mélységébe leesőt a feltámadással megújíts. * Áldott, aki az Úr nevében jön! Hozsanna a magasságban!

11. konták

Meghatott éneket hozunk neked, Krisztus, a neked Hozsannát kiáltó szelíd gyermekekkel együtt, velük együtt mi is hangoztatjuk: Isten az Úr, és megjelent nekünk, hogy pálmaágakkal és gallyakkal készítsünk neki szent, tiszta és lelki ünnepet, hogy újra elvégezze bemenetelét lelkünk benső kamráiba, amint megígérte, mondván: nem hagylak titeket árván, hanem újra eljövök hozzátok. Ha valaki szeret engem, szeretni fogom őt, és megjelenek neki magam. Atyám is szeretni fogja őt, és elmegyünk hozzá, és lakást veszünk nála. * Áldott legyen bejöveteled! Jöjj, és foglalj helyet értelmünk asztalánál, amint előbb a szamáron, és uralkodjál szívünkben, és oldozd fel szenvedélyeink minden értelmetlenségét, hogy, a tisztaság ágaival állandóan virágozva, újra, amint előbb a gyermekek, énekeljük neked: Alleluja.

11. ikosz

Mennyei fénnyel világosodott meg ma a szent templom, amikor meglátogattad azt, Jézus, és megtisztítottad azt a földi kereskedésektől, egyúttal megvilágosodott vele az egész szent város is, amint megjövendölte Izaiás: Mert Sionból jött ki a törvény, és az Úr dicsősége Jeruzsálemből, mivel szenvedésekre jöttél, és fényességet, örömet, és szeretetet hoztál kereszted által. Ezért mondtad tanítványaidnak kereszted előtt: Még egy kis ideig van nálatok a világosság, járjatok, amíg világosságotok van, hogy a sötétség meg ne lepjen benneteket. Higgyetek a világosságban, hogy a világosság fiai legyetek. Ezt mondtad Uram, hogy szenvedéseidben se aludjon ki a hit fénye tanítványaidban, és ne járjanak a hitetlenség sötétségében, nem tudván hova mennek, hanem, mindnyájan is, benned remélve, hittel hangoztassák neked:

Áldott vagy Krisztus, világ világossága, akit a gonosz világ meggyűlölt, áldott vagy Jézus, igazság Napja, akit örököseid mindig boldognak neveznek és magasztalnak. * Áldott vagy, le nem alkonyodó és szelíd világosság, aki lenyugvásodra Jeruzsálembe érkeztél, áldott vagy, aki megközelíthetetlen világosságban élsz, aki eljöttél, hogy a feltámadás fényével az egész világot megvilágosítsd. * Áldott vagy Sionban megjelent édességes és mindenkor éltető fényesség, hogy megvilágosítsd lelki sötétségemet, áldott vagy Jeruzsálemben meggyújtott fénylő, és égő világosság, hogy újra meggyújtsad, kialudt világítómat. * Áldott, aki az Úr nevében jön! Hozsanna a magasságban!

12. konták

Add nekem kegyelmedet, Jézus, amint előbb a neked Hozsannát kiáltó, és istenségedet felismerő zsidó gyermekeknek. Most is, Uram, ezekben a tiszteletre méltó napokban, légy újra hozzánk közel, főleg pedig a szelídség és békesség, alázatosság és szeretet szellemében nevedet hívókhoz, méltass bennünket is, hogy megérezzük eljöveteled kegyelmét, hogy, Isten békéje, amely felülhalad minden értelmet, őrizze meg szívünket és minden, rólad való megértésünket, és így, megvilágosítva lelkünket, meghatottsággal, és vidámsággal hangoztassuk neked, aki véred ránk hintésével új szövetséget hirdetni jöttél: Alleluja.

12. ikosz

Énekelve önkéntes szenvedésre Jeruzsálembe való bevonulásodat és kimondhatatlan leereszkedésedet, Krisztus, hódolunk kereszted kezdeténél, és a zsidó gyermekekkel örvendezünk, és pálmákkal és ágakkal fogadunk téged, és, ünnepet rendezve dicsőítünk téged, mert te vagy valóban a Messiás Krisztus, aki eljöttél, és újra el fogsz jönni, ítélni élőket és holtakat, nem a szamár hátán ülve, hanem mint királyok király, és uralkodók ura, akinek neve. Isten Igéje, aki után nem a gyermekek jönnek Hozsannát kiáltva, hanem, az összes angyali seregek, a hangos kiáltások szavát hangoztatva: Alleluja, üdvösség, tisztelet és dicsőség és erő a mi Urunknak, mert uralkodik a mindenható Isten. Ezt a nagy eljöveteledet a felső Sionra, lejöve az égből, Istentől, hittel várva,  dicsőítjük a földi Sionra , a világraszóló feláldozásra való eljöveteledet, énekelve neked így:

Áldott vagy az Atya fia, aki dicsőséggel koronáztad meg az embert, tövissel való koronázásra jössz, hogy, tövis koronát hordozó természetünket gyümölcshozóvá tedd, áldott vagy a világ bűneit elvevő Isten báránya, hogy véreddel bennünket elesetteket a hónál fehérebbé tégy. * Áldott vagy lelkünk és szívünk vőlegénye, aki dísztermedből előjössz, hogy senki ne zárkózzon el melegségedtől, áldott vagy jó pásztor, aki most juhaklodba jössz, hogy senki ne vesszen el kezeid közül. * Áldott vagy tanítónk, aki Sionért nem hallgattál szenvedéseid húsvétjáig, hogy barátaidat szóval és szeretettel a vacsorán mindvégig megvigasztald, áldott vagy Üdvözítőnk, aki utoljára bíbor színű ruhába akartál öltözködni, hogy bennünket, mint mennyasszonyt, az üdvösség ruházatával, és a vígasság köntösével ékesíts fel. * Áldott, aki az Úr nevében jön! Hozsanna a magasságban!

13. konták

Ó, Jézus Krisztus, Isten báránya, akit a kezdetek óta a leöletésre készítettek elő, most pedig önkéntes szenvedésre Jeruzsálembe jössz. Fogadd el pálmákkal és ágakkal neked ajánlott ezt a kis imádságunkat, hogy ezekben a tiszteletreméltó napokban kövessük lépteidet csendességben a lélek szelídségében, és meghatottságban, és a szív tisztaságában, és, így legyünk veled földi vándorlásunk minden idejében. És méltass minket, hogy elitéltetés nélkül vegyünk részt szent Pászkád isteni örömében, itt a földön, hogy a mennyei Jeruzsálembe való átköltözés után is örökre egyesüljünk veled, minden szentekkel énekelve az angyali éneket: Alleluja.

Újra az 1. ikosz és az 1. konták

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Az akathisztoszokról

Akathisztosz Szent Nektárioszhoz, az éjinai csodatevőhöz