Akathiszt Nagy Onufriosz atyához

Fiatal korában Théba mellett kolostorba lépett. Később, 60 éven keresztül remete életet élt. Szigorú életében Isten különösen vigyázott rá. A IV. században halt meg.

Ünnepe: június 12.

Konták, 8 hang

Értelmi és mennyei világosságot fogadva szívedbe, * a tiszta Szentháromságnak lettél tündöklő edényes, Onufriusz. * Most az angyalok közé tartozol, * és ezt zenged: Alleluja.

1. konták

Krisztusnak választott és csodálatos hőse, a háromságos Isten fényétől ragyogó Onufriosz atya! Világosíts meg bennünket bűnös szenvedélyektől elhomályosultakat, imádságaid által ments meg minden halált hozó sebtől, és minden bajtól szabadíts meg, hogy hangoztassuk neked:

Üdvözlégy Onufriosz atya, az egész mindenség fényes világítója. 

1. ikosz

Az angyali rendeket, ó atya, csodálatba ejtetted harcaiddal, amelyekkel a sűrű pusztában hatvanhárom évig küzdöttél. Ezért mi is, mint földi angyalt és mennyei embert igazán tisztelve téged, neked így hangoztatjuk:

Üdvözlégy angyalok bámulatos csodája, * üdvözlégy emberek dicsőséges csodálata, * üdvözlégy a pusztai hallgatás legbuzgóbb buzgólkodója, * üdvözlégy a lelket elvesztő szenvedélyek dicsőséges legyőzője, * üdvözlégy az ördögi erők erős megsemmisítője, * üdvözlégy az Isten kegyelmének fényes lakása, * üdvözlégy, aki angyali kézből élvezted az Isteni Titkokat, * üdvözlégy, akit Isten dicsőségének fénye fényesen megvilágosított, * üdvözlégy szerzetesek öröme, * üdvözlégy böjtölők és pusztai lakosok dicsősége, * üdvözlégy, az egész emberiségnek Isten előtt igen kedves felajánlása, * üdvözlégy minden hívő jó illatú áldozata Istennek, * üdvözlégy Onufriosz atya, az egész mindenség fényes világítója.

2. konták

Látván csodálatos életedet a pusztában, Onufriosz atya, Pafnutiosz atya nagy hangon dicsőítette Istent, és az egész világnak beszélt rólad csodálatos elbeszélésekkel, amelyekben mi is megértve Istennek benned halandó természetünk számára felragyogott nagy kegyelmét, félelemmel és remegéssel örömmel hangoztatjuk: Alleluja.

2. ikosz

Hogy az isteni értelmet felfogjuk, imádkozz Krisztus nagy kedveltje, hogy az isteni fénytől megvilágosodva, és a Szentháromság hajlékaiban letelepedve, lelkünkből így énekeljük:

Üdvözlégy, a hármasnapú fény boldog szemlélője, * üdvözlégy, az Atyának és Fiúnak és Szentléleknek élő és dicsőséges lakása, * üdvözlégy, aki Isten anyjának, Úrnőnknek színe látását élvezed, * üdvözlégy, aki együtt lakozol az angyali seregekkel Isten trónjánál, * üdvözlégy, aki egy-lakású vagy az Előhírnökkel, Krisztus keresztelőjével, * üdvözlégy a próféták és apostolok beszélőtársa, * üdvözlégy a főpapok és vértanúk lakótársa, * üdvözlégy, aki hasonló állású vagy az atyákkal és Isten minden szentjével, * üdvözlégy az emberi nem fönséges ékessége, * üdvözlégy minden hívő csodálatos dicsősége és vigasztalása, * üdvözlégy az imádságokban buzgó közbenjárónk, * üdvözlégy, mert a bűnösöknek is hűséges menedéke és javulása vagy, * üdvözlégy Onufriosz atya, az egész mindenség fényes világítója.

3. konták

A Magasságbeli ereje anyád méhétől megárnyékozott téged, tisztelendő atya, és igazi lakóhelyéül mutatott téged Isten édességes és szelíd Lelkének, Akinek látogatására, hogy mi is méltókká legyünk kérjed, akik hangoztatjuk: Alleluja.

3. ikosz

Nagy közbenjárónak és a bajokban gyors segítőnek bírván téged a különféle támadásoktól letartottak, segítségül hívunk téged, és fényes emlékeden vígan örvendezve, ezeket mondjuk neked meghatottan:

Üdvözlégy, a Szentháromság szeplőtelen szolgája, * üdvözlégy, az Istenhez nagy bátorságot nyerő boldog, * üdvözlégy minden hozzád folyamodó erős közbenjárója, * üdvözlégy Isten segítségének csodálatos pálcája a téged segítségül hívók számára, * üdvözlégy a küzdők ébersége és megerősítése, * üdvözlégy minden fáradozónak segítsége és áldása, * üdvözlégy a szomorkodók gyors vigasztalója, * üdvözlégy, az elgyengültek igen kívánatos látogatója, * üdvözlégy a betegek egészsége és a szenvedők könnyebbsége, * üdvözlégy, minden bajunkban kegyelmes orvosság, * üdvözlégy, minden szenvedésünkben kiapadhatatlan türelem, * üdvözlégy minden szükségünkben üdvösséges menedék, * üdvözlégy Onufriosz atya, az egész mindenség fényes világítója.

4. konták

A szenvedélyek viharát Krisztus csendjévé változtattad, atya, a háborgó világ szépségeitől eltávolodtál, és a pusztában telepedtél le, ahol a Keresztelőnek és Illésnek életét követted, akikkel most a mennyben, az örökös dicsőségben gyönyörködsz, énekeled velük: Alleluja.

4. ikosz

A dicsőség Napja és Krisztus szépsége sugarának bírván téged fényességes atya, és az irántad való meghatottságtól felhevülve édesen dicsőítünk téged, aki felvilágosítasz, értelmessé teszel, és megtanítasz, hogy neked így énekeljünk:

Üdvözlégy a puszta fényes világossága, * üdvözlégy az egész mindenség Istentől világító fényessége, * üdvözlégy a puszta jó illatú cédrusa, * üdvözlégy dúslombú és sokgyümölcsű pálma, * üdvözlégy, aki a földön angyali életet mutattál, * üdvözlégy, aki az emberi természetet mennyei dicsőséggel töltötted el, * üdvözlégy kegyelmes forrás az üdvösség útján, * üdvözlégy a lelki bágyadtság és gyöngeség hőségében éltető harmat, * üdvözlégy a különösen fáradságos harcokban édes nyugalom, * üdvözlégy éber fölkelés a kimerítő munkákban, * üdvözlégy hűséges útvezető az üdvösség útján, * üdvözlégy erős oltalmazó a veszélyes utaktól, * üdvözlégy Onufriosz atya, az egész mindenség fényes világítója. 

.

5. konták

Istentől feltündöklő világosságként ragyogván a pusztában, sok buzgólkodót vonzottál, akik dicsőséged dicső hasonlóivá lévén, és mint az egész mindenség égő és ragyogó mennyei csillagai, veled együtt a hármasnapú Istenség mellett vidáman állnak, le nem nyugvó boldogságban énekelve az éneket: Alleluja.

5. ikosz

Látván fényességes és csodálatos, nem földi szépségtől ragyogó, és mennyei élettől lélegző arcodat, meghatottsággal csókoljuk azt, és annak csodatevő kegyelmétől megvilágosodva, vidámsággal hangoztatjuk neked:

Üdvözlégy a mennyei fészek sas-madara, * üdvözlégy Krisztus Egyházának fényességes szépsége, * üdvözlégy, mert elmédet egészen Isten felé fordítottad, * üdvözlégy, mert a természet fölé repültél fel, * üdvözlégy, aki a romlandóság és szenvedélyek ruháit levetetted, * üdvözlégy, aki Krisztusba, és az Ő romlatlan szépségébe öltözködtél, * üdvözlégy, aki minden szenvedélyt és testi kívánságot lemeztelenítettél, * üdvözlégy, aki minden erénnyel és lelki világosságtól ékes vagy, * üdvözlégy, aki minden nélkülözést és földi szegénységet eltűrtél, * üdvözlégy, aki minden gazdagságot és megelégedést Krisztusban elnyertél, * üdvözlégy, a mennyei Atya szeretett gyermeke, * üdvözlégy, minden földi szülött számára óhajtott nemzetség, * üdvözlégy Onufriosz atya, az egész mindenség fényes világítója.

6. konták

Az evangéliumi parancsnak: ne gondoskodj a ruháról, vagy, hogy mit egyél, igazi megvalósítójának látott meg téged az Uralkodó Úr, tisztelendő atya, és ezért a magasztos ruhán felül fehér hajjal ruházva fel téged csodálatosan, az angyali ételre is méltatott téged. Kimúlásodban pedig magasságbeli dicsőséggel csodálatosan felöltöztetett, az örök javak élvezését adva, amelyekre, hogy mi is, az éneklők méltókká legyünk, imádkozzál: Alleluja.

6. ikosz

Felragyogtál Egyiptomból, az isteni fény oszlopául állítva, isteni bölcsességű atya, nem viselhetvén el bátorságodat, az ördögi seregek megszégyenülve futottak el tőled, akiknek erejétől minket is oltalmazz meg imádságaid által, akik mondjuk:

Üdvözlégy, akit Egyiptom szenvedélyeiből Isten ereje kivezetett, * üdvözlégy, aki az alvilági gőgös fáraótól nem lettél megfogatva, * üdvözlégy, aki a sötétség fejedelmének merész hadait könnyeid tengerébe fullasztottad, * üdvözlégy, aki a fényesség Királyának csendes kikötőjét örömmel érted el, * üdvözlégy, aki a mennybe a legbiztosabb utat megmutatod, * üdvözlégy, aki ösvényeddel a mennyországba sokakat irányítottál, * üdvözlégy, mint a hívőket az üdvösség útján vezető felhő oszlop, * üdvözlégy, mint szenvedélyeink sötétségét elűző  tűzoszlop, * üdvözlégy az üdvözülők ébersége és megerősítése, * üdvözlégy a tévelygők megkeresése és értelmessé tevése, * üdvözlégy, aki a téged nem keresőknek is buzgó közbenjárónak mutatkozol, * üdvözlégy, az ellened vétőknek is jóságos és mindent megbocsátó jótevője, * üdvözlégy Onufriosz atya, az egész mindenség fényes világítója.

7. konták

Mivel akartad a leglángolóbb szeretetet, és Isten édességes élvezését, az Úr a mennyei dicsőség boldogságos részesévé nyilvánított téged: mert a boldogság mértéke: igazán az Iránta való szeretet mértéke, és a szeretetben a legtökéletesebbek a legtökéletesebb boldogságban éneklik Istennek a mennyei éneket: Alleluja.

7. ikosz

Minden csábító szenvedélytől elvont, Krisztusnak, az Igazságnak és szépségünknek igazságába és hasonlóságába öltöztetett új embernek ismerünk téged boldogságos atya. Vondd tehát a mi szenvedélyes szíveinket a mi Édességünk igazságához, Akinek óhajtásában meghatottan hangoztatjuk neked:

Üdvözlégy Krisztusnak, a küzdők fejedelmének legbátrabb kedveltje, * üdvözlégy, akit Ő fönségesen ékesített fel győzelmi koszorúkkal, * üdvözlégy a böjtölés legigazibb megtartója, * üdvözlégy az imádság kiolthatatlan lángja, * üdvözlégy a tisztaság legtisztább kincstára, * üdvözlégy minden megtartóztatás példája és szabálya, * üdvözlégy minden erény terjedelmes lakása, * üdvözlégy minden küzdelem utánozhatatlan teljesítője, * üdvözlégy Krisztus szeretetének legforróbb tüze, * üdvözlégy az isteni szomjúság boldogságos megelégítése, * üdvözlégy a mennyei Király szépségének drága bíbora, * üdvözlégy arany koszorú, és  az Ő dicsőségének villáma, * üdvözlégy Onufriosz atya, az egész mindenség fényes világítója.

8. konták

Különös és csodálatos a te életed tisztelendő atya, az Úr csodálatosan mutatott meg a világnak, és úgy világított világosságod az emberek előtt, és jótetteid világítottak nekünk, amikért mindörökre magasztaljuk a szentjeiben csodálatos Istent, hangoztatva Neki: Alleluja.

8. ikosz

Egészen a magasságokban voltál, és nem volt a földön ahol fejedet lehajtsd, és minden földi gondot messze eltávolítottál magadtól. Most pedig a magasságokból Istentől küldött szeretettel jöjj le hozzánk, atya, meglátogatva minket minden erőtlenségünkben és szükségünkben, értelmünket és szívünket a magasba víve, és mindenkit serkentve, hogy téged így hívjanak:

Üdvözlégy a felső Jeruzsálem mélyen tisztelt lakója, * üdvözlégy, az ég alatti országok kegyelmes oltalmazója, * üdvözlégy a halott puszta kincse és ékessége, * üdvözlégy, az Istennek való egyedüli szolgálat legillatosabb tömjénezője, * üdvözlégy a mennyei Főpap teljes áldozata, * üdvözlégy üdvösségünk Szomjúhozójának fönséges kielégítése, * üdvözlégy minden szükségünkben és erőtlenségeinkben gyors oltalmazás, * üdvözlégy minden vigasztalásnak Istentől jóságos megadója, * üdvözlégy, aki minden földi szenvedélyt elaltatsz bennünk, * üdvözlégy, aki törekedsz, hogy az értelmet és szívünket mindig a magasba emeljük, * üdvözlégy, aki értelmessé teszel bennünket lázongó gondjainkban, * üdvözlégy, aki kivezetsz bennünket hiú gondolatainkból, * üdvözlégy Onufriosz atya, az egész világ fényes világítója.

9. konták

Minden természet elcsodálkozott, ó csodálatos atya, mert a világ minden szépségét szívből meggyűlölve lelkedből egyedül Istent szeretve, a pusztában Őt kerested angyalhoz hasonló életeddel, amit most a mennyben folytatva, boldogan énekled a hármasfényű Istenségnek: Alleluja.

9. ikosz

Édes beszédű szónok vagy isteni bölcsességű atya, csodálatos életed által, amely minden szónoki sok beszédet felülhalad, ezért a mi szívünk is miattad meghatódva, és a szentjeiben csodálatos Isten felé törekedve, ilyen dicséretet árasztanak ki:

Üdvözlégy testben levő angyal, * üdvözlégy a mennyei élet embere, * üdvözlégy Isten erejének csodálatos dicsősége, * üdvözlégy Krisztus kegyelmének hirdetése, * üdvözlégy, aki minden erőtlenséget és emberi nehézséget legyőztél Isten erejével, * üdvözlégy, aki minden földi szenvedélytől megtisztítottad magadat, * üdvözlégy lelki adományok drága edénye, * üdvözlégy Isten megfoghatatlan titkainak csodálatos kincstára, * üdvözlégy, aki könnyekkel vetettél, hogy a mennyei örömet bőségesen learasd, * üdvözlégy, mert a testi éhséggel és szomjúsággal paradicsomi megelégedést szereztél, * üdvözlégy, mert a sok szenvedéssel tele életed mindvégig való tűrésével örök üdvösséget nyertél, * üdvözlégy, mert bizalmasságod által irántunk is kibékíted a mennyei Atyát, * üdvözlégy szent Onufriosz atya, az egész világ fényes világítója.

10. konták

Megmenekülni akarván a hívek a különféle támadásoktól, bajoktól és betegségektől, ó atya, a maguk számára közbenjáróként és erős harcosnak bírnak megszégyeníthetetlenül, mert bátorságot nyertél Istentől, hogy mindenkit oltalmazz, akik nevedet segítségül hívják, amivel mindig körülvétetve, hálásan hangoztatjuk miattad a mi Mindenhatónknak: Alleluja.

10. ikosz

Falnak, oltalmazónak és buzgó imádkozónak bírván téged, ó tisztelendő, szívünk mélyéből félelemmel és örömmel mondunk Istennek dicséretet. Téged pedig, az Ő dicsőséges kedveltjét, hálásan így énekelünk:

Üdvözlégy Krisztus Egyházának megingathatatlan oszlopa, * üdvözlégy, az Ő igazi gyermekeinek erős oltalma és védelme, * üdvözlégy a hitnek és jámborságnak elválaszthatatlan vigasztalása, * üdvözlégy a hitetleneknek és hittől elpártoltaknak mindenkori megszégyenítése, * üdvözlégy, a helytelenség élő leleplezője, * üdvözlégy, a hitetlenség sötétségében tévelygőknek buzgó keresője, * üdvözlégy, minden bajunkban és támadásainkban kegyelmes oltalmazó, * üdvözlégy, Isten minden segítségének és vigasztalásának számunkra megszégyeníthetetlen megadója, * üdvözlégy, mert a világtól eltávolodva Istenhez közeledtél, * üdvözlégy, mert Istenhez közeledve minket nem hagytál el, * üdvözlégy, mert az egész világot átöleled kimeríthetetlen szereteteddel, * üdvözlégy, mert egész életünket betöltöd állandóan folyó kegyelemmel, * üdvözlégy szent Onufriosz atya, az egész világ fényes világítója.

11. konták

Angyali éneket hallottál, tisztes kimúlásodban, atya, mert, miközben szent és Isten előtt kedves lelked a mennyei lakásokba dicsőségesen felment, a mennyei erők meghatódtak, énekelve Istennek: Alleluja.

11. ikosz

Mennyei fénytől csodálatosan világosodott meg arcod, megdicsőülésedben, ó atya, mert valóban a Szentlélek temploma voltál. Ezért, az oroszlánok által tisztességesen eltemetett ereklyéidet számunkra sértetleneknek mutattad. Lelkeddel pedig, a mennyekben, az angyalokkal és minden szenttel Istenben tartózkodva, ne feledkezzél meg ott rólunk sem, akik téged így dicsőítünk:

Üdvözlégy, aki életedet jámboran végezted be, * üdvözlégy, aki kimúlásodat prófétailag előre megmondtad, * üdvözlégy, akit kimúlásodban paradicsomi jó illattal tiszteltek meg, * üdvözlégy, akit elmeneteledben mennyei dicsőség ragyogott be, * üdvözlégy, akit fentről hang hívott az örök javak átvételére, * üdvözlégy, akit angyali karok kísértek a mennybe, * üdvözlégy, aki szent lelkedet a koszorút adó Krisztus kezébe adtad át, * üdvözlégy, aki az Ő mennyországát méltóan örökölted, * üdvözlégy Krisztusnak jó és hűséges szolgája, * üdvözlégy, aki bementél Urad örömébe, * üdvözlégy Krisztus nyájának áldott juha, * üdvözlégy, aki az élők és holtak Ítélőjének jobbján állsz, * üdvözlégy szent Onufriosz atya, az egész mindenség fényes világítója.

12. konták

Az isteni kegyelem előlünk el nem rejtett sok csodát és csodálatos küzdelmeket mutatott meg benned, tisztelendő atya, bár a pusztában mindenki elől rejtve voltál: mert az Úr Isten nem tudja elrejteni véka alá világítóit, hanem beragyogtatja az egész mindenséget, hogy világosságukban járva, mindnyájan szokták meg a dicséretet: Alleluja.

12. ikosz

Énekelve boldogságos életedet, Isten előtt kedves atya, dicsőséges földről való elmeneteledet is szentül ünnepeljük: mert te senki előtt nem voltál láthatatlan pusztai hallgatagságodban, mindenki megtalált téged kimúlásod után valóban mint a lelki adományok és tettek kimeríthetetlen kincstárát. Ezért szeretettel és hálaadással hangoztatjuk neked így:

Üdvözlégy, aki az időszakos eltávolodást tőlünk Istenben örök közelséggel fizeted vissza számunkra, * üdvözlégy, aki halálodban különösen közel vagy hozzánk, * üdvözlégy, mert a pusztában hallván is meg, az egész világnak jót teszel, * üdvözlégy, mert időszakos életeddel örök áldásként jelensz meg az egész föld számára, * üdvözlégy, rejtett harcaid által mindenki számára látható megszentelés, * üdvözlégy, pusztai fáradalmaid által nagy javak szerzője számunkra, * üdvözlégy, mert emlékedben Krisztus Egyházát kimondhatatlanul megvidámítod, * üdvözlégy, mert a szerzetesek gyülekezeteit dicsőségeddel fényesen felékesíted, * üdvözlégy, mert általad Isten kedveltjei a harcokra megerősödnek, * üdvözlégy, mert általad a hívek minden jóra méltókká lesznek a mennyekből, * üdvözlégy vigasztalás és erősség egész életünkben, * üdvözlégy, kimúlásunk után is igen kívánatos látvány, * üdvözlégy szent Onufriosz atya, az egész mindenség fényes világítója. 

13. konták

Ó, Krisztusnak minden dicséretre méltó és csodálatos kedveltje, Onufriosz atya! Fogadd el ezt a ki imádságunkat, és kérdd a dicsőségnek téged megdicsőítő Urát, hogy mentsen meg minket minden gonosztól és a jövendő kínoktól, akik meghatottsággal énekeljük: Alleluja.

Újra az 1. ikosz és az 1. konták

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Az akathisztoszokról

Akathisztosz Szent Nektárioszhoz, az éjinai csodatevőhöz