Akathiszt szent Sándor felszentelt vértanú, jeruzsálemi püspökhöz. II

Mint Kappadókia püspöke, hite miatt börtönt szenvedett. Szabadulása után Jeruzsálembe ment. 38 éven át, kormányozta a jeruzsálemi egyházat. Kitűnt tanítói tevékenységével. Décius császár újra börtönbe vetette. Ott halt meg 251-ben.

Ünnepe: december 12.

1. konták

Krisztus kiválasztott vértanúja és hitvallója, Sándor felszentelt vértanú, a jeruzsálemi egyház bölcs kormányzója és Isten igéjének igazi hirdetője, dicsőítjük küzdelmeidet és szenvedéseidet, szeretettel énekelve neked: Üdvözlégy Sándor felszentelt vértanú, a jeruzsálemi egyház dicsérete és minden igazhitűnek megerősítése.

1. ikosz

Az angyaloknak és a mindenségnek Teremtője előre kiválasztott téged, Sándor vértanú, a jeruzsálemi egyház szolgálatára és Krisztus hitének megerősítésére. Mi pedig, dicsőítvén küzdelmeidet és fáradságaidat, ilyeneket énekelünk neked meghatottan:

Üdvözlégy, akit Isten kiválasztott anyád méhétől, * üdvözlégy, aki Krisztus hitében megerősödtél, * üdvözlégy, akit a Szentlélek felvilágosított, * üdvözlégy, akit vértanúi koszorúval koszorúztak meg, * üdvözlégy Jeruzsálem városának imádkozója, * üdvözlégy Krisztus hitének hirdetője, * üdvözlégy Sándor felszentelt vértanú, a jeruzsálemi egyház dicsérete és minden igazhitűnek megerősítése.

2. konták

Látva kételkedés nélküli hitedet, és a magasság felé törekvő értelmedet, lelkünk Üdvözítője Krisztus az értelem adományát adta neked, és Isten igéjének tanítását, hogy erősítsd meg a hitben Krisztus Egyházának híveit, hogy mindnyájan egyhangúlag énekeljék veled Istennek: Alleluja

2 ikosz

Isteni értelmet bírván, mint az Úr hűséges szolgája, megvetetted a pogány ravaszságokat, annál jobban megszeretted Krisztus igazságát, az erényekkel, mint létrával fokról-fokra feljutva Isten kegyelmét megszerezted, Sándor vértanú, ezt kérdd számunkra is, akik téged ilyen megszólításokkal tisztelünk:

Üdvözlégy a jámborság megingathatatlan oszlopa, * üdvözlégy a bűnbánat szorgalmas cselekvője, * üdvözlégy, aki életeddel az embereket csodálatba ejtetted, * üdvözlégy, aki szavaddal mindenkit a bűnbánatra irányítottál, * üdvözlégy, mert általad a pogányság kiírtatott, * üdvözlégy, mert általad Isten igéje megerősödött, * üdvözlégy Sándor felszentelt vértanú, a jeruzsálemi egyház dicsérete és minden igahitűnek megerősítése.

3. konták

A Magasságbeli ereje által és Isten kegyelme által megerősödve, Flávia város püspökévé rendeltek, hogy tanítsd Krisztus gyermekeit, hogy igazán énekeljék a Teremtőnek: Alleluja.

3 ikosz

Isten erejétől felvilágosított értelmet bírván, Sándor vértanú, félelem nélkül hirdetted nyájadnak Krisztus dicsőséges igazságát, és ezért az üldözőktől börtönbe zárást szenvedtél el. Mi pedig, magasztalva szenvedéseidet, meghatottan így hangoztatjuk neked:

Üdvözlégy, aki az üldözőktől káromlásokat és támadásokat szenvedtél el, * üdvözlégy, akit Isten igéjének hirdetéséért a börtönbe zártak, * üdvözlégy, akit Isten választott ki főpásztornak, * üdvözlégy világító, aki a sötétségben levőknek világít, * üdvözlégy a Szentháromság hűséges szolgája, * üdvözlégy a szünet nélküli imádság szorgalmas végzője, * üdvözlégy Sándor felszentelt vértanú, a jeruzsálemi egyház dicsérete és minden igazhitűnek megerősítése.

4. konták

Az üldözések és rágalmazások viharától nem féltél, szent Sándor vértanú, hanem inkább Krisztusba vetetted egész reménységedet és Hozzá imádságban szüntelenül kiáltottad: Alleluja.

4 ikosz

Meghallgatta az Úr imádságaidat, és kétéves fogság után szabadulást adott neked a börtönbeli kötelékektől, Sándor vértanú, hogy Krisztus igéinek fényességével sokakat megvilágosíts. Ezért mi, bűnösök reménykedve az Istenhez való imádságos bizalmadban, így énekelünk neked:

Üdvözlégy gyors és buzgó imádkozó, * üdvözlégy jóságos és hűséges közbenjárónk, * üdvözlégy Isten előtt lángoló világító, * üdvözlégy, aki erősen állsz az igazságosságért és igazságért, * üdvözlégy az igaz hit elültetője, * üdvözlégy Krisztus kegyelmének hordozója, * üdvözlégy Sándor felszentelt vértanú, a jeruzsálemi egyház dicsérete és minden igazhitűnek megerősítése.

5. konták

Istentől küldött csillagként jelentél meg, Sándor felszentelt vértanú, mert Istennek neked adott kegyelme által a téged segítségül hívó embereket az üdvösséges harcokra megerősíted, a halálra való emlékezést megadod, és értelmessé teszel mindenkit, hogy énekelje az éneket: Alleluja.

5 ikosz

Az Isten kedveltjeit mindig megtámadó ellenségnek kemény életeddel ellenálltál, szent Sándor vértanú, mert testedet imádsággal és megtartóztatással a léleknek vetetted alá. Ezért, küzdelmeiden elcsodálkozva, így mondjuk neked:

Üdvözlégy Krisztus koszorújának hordozója, * üdvözlégy a gonoszság szellemeinek legyőzője, * üdvözlégy a hit szabálya, * üdvözlégy a szelídség példája, * üdvözlégy a megbántottak vigasztalása, * üdvözlégy utazók oltalmazója, * üdvözlégy Sándor felszentelt vértanú, a jeruzsálemi egyház dicsérete, és minden igazhitűnek megerősítése.

6. konták

Krisztus Egyháza az egész világon hirdeti küzdelmeidet és fáradságaidat, amelyekkel te, Sándor vértanú Krisztus hirdetésében fáradoztál, hogy az igazhitű Egyház minden gyermeke, a világ végéig minden nap szüntelenül énekelje Istennek: Alleluja.

6 ikosz

Felragyogtál, mint fényes csillag az Egyház egén, isteni bölcsességű Sándor, a hívőknek a Krisztushoz vezető utat megvilágosítva, és az igaz hitben megerősítve, mindenkinek pedig minden hasznosat mindig megadva. Ezért mi is mindenkor hozzád futunk, és hálásan így énekelünk:

Üdvözlégy Krisztus hitének tanítója, * üdvözlégy Isten templomainak építője, * üdvözlégy Isten igéinek elvetője, * üdvözlégy gőgösek és uralomra vágyók megszelídítője, * üdvözlégy, mert imádságaid által üdvözülünk, * üdvözlégy, mert tanításaid által oktatást nyerünk, * üdvözlégy Sándor felszentelt vértanú, a jeruzsálemi egyház dicsérete, és minden igazhitűnek megerősítése.

7. konták

Hódolni akarván Jeruzsálem szent helyeinek, ó alázatos Sándor, a Szent Városban találkoztál a néppel és a pusztában lakókkal, akik értesültek felülről az Úrtól eljöveteledről, mennyei kinyilatkoztatás folytán a Szent Város pátriárkájává választottak, ahol halálodig énekelted az Üdvözítő Istennek az éneket: Alleluja.

7 ikosz

Új Siloám fürdőjeként jelentél meg szent főpásztor, amelyben minden lelki és testi betegségekből meggyógyítasz, és mint bölcs férfi, jámboran szónokolsz mindenki előtt. Mi pedig, fáradságaidról megemlékezve, szüntelenül ilyeneket hangoztatunk neked:

Üdvözlégy a jeruzsálemi nyáj főpapja, * üdvözlégy a jámborság elültetője, * üdvözlégy, akit Isten rendelkezése a Szent Város pátriárkájává tett, * üdvözlégy, aki abban vértanúi koszorúval dicsőültél meg, * üdvözlégy, életedben az igazság harcosa, * üdvözlégy, halálod után mindenkiért imádkozó, * üdvözlégy Sándor felszentelt vértanú, a jeruzsálemi egyház dicsérete, és minden igazhitűnek megerősítése.

8. konták

Különös csodát látunk rajtad, Sándor felszentelt vértanú, jeruzsálemi pásztor, amikor üldözést támasztott ellened Decius. Mert megszabadított téged az Úr az oroszlántól, amikor azt az istentelenek kiengedték, hogy szétszedjen téged. De a gonosz vadállat szelíd báránnyá változott, és lábaidnál feküdt, ezzel leleplezve kínzóidat, akik nem tudták énekelni: Alleluja.

8 ikosz

Teljes szívedből megszeretted Istent, Sándor főpap, és bátran hirdetve Krisztust, a kínzások sokaságát szenvedted el, és a börtönbe csukatván, lelkedet az Úrnak adtad át. Mi pedig, dicsőítve Krisztusért elviselt szenvedéseidet, meghatottan énekelünk neked ilyeneket:

Üdvözlégy Istentől megdicsőített vértanú, * üdvözlégy, hívektől megénekelt szent hitvalló, * üdvözlégy erős harcos, * üdvözlégy legyőzhetetlen szenvedő, * üdvözlégy Krisztusért szenvedett, * üdvözlégy, akit Ő hervadhatatlan koszorúval koszorúzott meg, * üdvözlégy Sándor felszentelt vértanú, a jeruzsálemi egyház dicsérete, és minden igazhitűnek megerősítése.

9. konták

Minden betegségünket és szomorúságunkat enyhítsd, Krisztus nagy hitvallója, Sándor, és add nekünk, hogy kövessük életedet, a földi dicsőséget semmibe véve, és az ideig való tiszteletet megvetve, de inkább az alázatosságban és szeretetben növekedni, és imádságaidért a mennyországot elnyerni, ahol te most tartózkodsz, és az angyalokkal szüntelenül énekeled: Alleluja.

9 ikosz

A sokbeszédű szónokok nem tudnak méltóan magasztalni téged, Krisztus vértanúja, Sándor, mert Isten kegyelme által sok és dicsőséges csodatetteket forrásozol. Mi pedig, szereteted által felbuzdulva, így énekelünk neked:

Üdvözlégy jó kérelmek teljesítője, * üdvözlégy gonosz szándékok megsemmisítője, * üdvözlégy a téged hívók gyors segítsége, * üdvözlégy a téged tisztelők kegyelmes oltalmazója, * üdvözlégy, aki Isten kegyelmével kiűzöd az ördögöket, * üdvözlégy, aki Krisztus erejével az ellenséges fondorlatokat szétszakítod, * üdvözlégy Sándor felszentelt vértanú, a jeruzsálemi egyház dicsérete, és minden igazhitűnek megerősítése.

10. konták

Üdvözülni akarván, mi bűnösök hozzád futunk Sándor felszentelt vértanú, és hódolva szent ereklyéid előtt és szent képed előtt, buzgón kérünk téged: segíts nekünk erőtleneknek és lustáknak, enyhítsd betegségünket és állíts bennünket, tévelygőket az igaz útra, hogy imádságaid által üdvözülve, dicsérő hangon hangoztassuk: Alleluja.

10 ikosz

Fal vagy minden oltalmad alá menekülő keresztény számára Sándor felszentelt vértanú, és az irgalom kimeríthetetlen forrása, ezért, dicsőítve a szentjeiben csodálatos Istent, így hangoztatjuk neked:

Üdvözlégy a jeruzsálemi egyház oltalmazója és védelmezője, * üdvözlégy az Úr szent sírjának buzgó szolgája, * üdvözlégy a szent helyek tisztelője, * üdvözlégy, a szent atyák iratainak összegyűjtője, * üdvözlégy, a hit és szeretet tanítója, * üdvözlégy Isten félelmének elültetője, * üdvözlégy Sándor felszentelt vértanú, a jeruzsálemi egyház dicsérete és minden igazhitűnek megerősítése.

11 konták

Imádságos éneket ajánl fel a Szentháromságnak Sándor főpap atya, szent emléked tisztelőiért és imádkozz buzgón, hogy mentsen meg minket a bűnös elesésektől, az ördögi cselszövésektől és az örök kíntól, hogy meghatottságban szüntelenül énekeljük Istennek: Alleluja.

11 ikosz

Csodáid fényességével, ó Isten kedveltje Sándor, megvilágosítod az egész mindenséget, és a híveket az igazságban megerősíted, és az ellenségek ellen győzelmeket ajándékozol. Ezért, jámborsággal hangoztatjuk neked:

Üdvözlégy a Szent Város dicsőséges ékessége, * üdvözlégy a mennyei paradicsomkert gyönyörű virága, * üdvözlégy, akit Krisztus sorozott a szentek seregébe, * üdvözlégy, akit a mennyei városban Ő felmagasztalt, * üdvözlégy, mert Isten kegyelmével a híveket felvilágosítod, * üdvözlégy, mert gondoskodásaiddal a tévelygőket oktatod, * üdvözlégy Sándor felszentelt vértanú, a jeruzsálemi egyház dicsérete és minden igazhitűnek megerősítése.

12. konták

Kegyelmet és irgalmat kérj számunkra az Úrtól szent Sándor vértanú, és imádságaiddal oktass bennünket az üdvösség útjára, hogy így, veled és az összes szentekkel mindörökre énekeljük a bennünket üdvözítő Istennek: Alleluja.

12 ikosz

Énekelve szenvedéseidet, Sándor felszentelt vértanú, magasztaljuk emlékedet, hittel hódolunk sokat gyógyító ereklyéid előtt, és félelemmel és szeretettel hangoztatjuk neked:

Üdvözlégy gyors és buzgó közbenjárónk, * üdvözlégy fáradhatatlan közbenjáró értünk Isten előtt, * üdvözlégy betegek gyógyítója, * üdvözlégy szomorúak vigasztalója, * üdvözlégy, aki bennünket bűnbánatra hívsz, * üdvözlégy, aki a vámosságoknál nekünk segítesz, * üdvözlégy Sándor felszentelt vértanú, a jeruzsálemi egyház dicsérete és minden igazhitűnek megerősítése.

13. konták

Ó, dicsőséges csodatevő, és Krisztus nagy kegyeltje, Sándor felszentelt vértanú! Hallgasd meg kegyesen ezt a mi kis imádságunkat, és imádságaiddal kérj számunkra az irgalmas Istentől az igaz hitben való megerősödést, a keresztény szeretetben előhaladást, és bűneink bocsánatát, hogy közbenjárásod által elnyerjük a mennyek országát, és méltókká legyünk az összes szentekkel énekelni Istennek: Alleluja.

Újra az 1. ikosz és az 1. konták

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Az akathisztoszokról

Akathisztosz Szent Nektárioszhoz, az éjinai csodatevőhöz