Akathiszt szent Ambrus milánói püspökhöz

Galliában született. Előbb állami hivatalt viselt. A milánói emberek egyhangúlag püspökükké választották Írásaival nagy védelmezője volt a keresztény hitnek. Híveinek jó, és szent pásztora volt. 397-ben halt meg.

Ünnepe: december 7.

Konták, 4 hang

Az élet igéit terjesztvén, ó bölcs atya, * a hívek értelmét lángra gyújtottad, és a kegyelmek által mindenkor gyümölcsözőkké tetted, * a tévhitűek forrongásait lecsillapítottad. * A gyógyulás kegyelmét árasztva pedig, * a szenvedélyek minden csiráját kiirtottad, * isteni ihletettségű Ambrus, * a szent titkok őrzője.

1. konták

A milánói egyház kiválasztott csodatevőjét és világítóját, szent Ambrust, jertek hívek, tiszteljük méltóan buzgó dicsérettel. Te pedig, Istennek irgalmas kedveltje, fogadd szeretettel ezt a felajánlásunkat, hogy ezt mondjuk neked: Üdvözlégy Ambrus, Krisztus főpapja és csodatevő.

1. ikosz

Az angyali erőknek és minden teremtménynek Alkotója aki még gyermeki pólyáidtól előre megmutatta lelked jóságát, szent Ambrus, felnövekedve, a milánói egyház angyalának, pásztorának és tanítóul adott téged szellemi nyájának, és ezzel megtanított minket, hogy így hívjunk téged:

Üdvözlégy, akit a gyermeki bölcsőtől megmutatott a méhraj, hogy az Egyház szolgálatára leszel, * üdvözlégy, akit a főpapságra Isten a néma gyermek által hívott meg, * üdvözlégy, aki a világ gazdagságát, dicsőségét, és megtiszteltetését megvetetted, * üdvözlégy, aki egyedül az Úrnak akartál szolgálni, * üdvözlégy Krisztus érdemes apostolainak utóda, * üdvözlégy szent főpapok tiszteletre méltó társuralkodója, * üdvözlégy Ambrus, Krisztus főpapja és csodatevő.

2. konták

Látva a mennyei gondviselést, amely az Egyház szolgálatára való csodálatos meghívásában történt, ó bölcs, életed további részét Isten akaratának való tetszésre szentelted, és magadat, és mindenedet teljesen a téged meghívó Istennek hoztad áldozatul, énekelve Neki: Alleluja.

2. ikosz

Isten szavától átitatott, Istentől megvilágosított értelemmel megértve, hogy minden erénynek alapja, és a lelki tökéletesség köteléke az Isten, és a felebarát iránti szeretet, tisztesen törekedtél, hogy kinyilvánítsd azt magadban nem csak szóval, hanem tettel és igazsággal. Ezért, a bajokban levőknek kinyújtottad kezed a gyors segítségre, minden javadat a szegényeknek osztottad szét, és így tanítottál, hogy téged így hívjunk:

Üdvözlégy, aki megtanítottál, hogy az apostoli önzetlenség útján járjunk, * üdvözlégy, aki minden gondoskodásodat teljesen Isten gondviselésére helyezted, * üdvözlégy, a Krisztusban levő irgalmasságnak követője, * üdvözlégy, az Ő földi szegénységének jóakaratú követője, * üdvözlégy Krisztus legkisebb testvéreinek barátja és jótevője, * üdvözlégy szomorúak és megsértettek gyors vigasztalója, * üdvözlégy Ambrus, Krisztus főpapja és csodatevő.

3. konták

A Magasságbeli erejétől megerősítve, ó tiszteletre méltó, a milánói egyház szolgálatára történt nagy apostoli szolgálat fáradságait és bajait az Úr Jézus dicsőségére tetted nagylelkűen, mindenért áldottad Istent, énekelve Neki: Alleluja.

3. ikosz

Az erő vesszőjét, a mennyei Sionból neked küldött evangéliumi erősséget bírván, ó főpap, uralkodtál ellenségeid között, és nem adtad, hogy a juhok bőrében bejövő farkasok, akik szívükben az elvesztés mérgét hordják, szétszórják nyájadat. Ezért ezeket a dicséreteket mondjuk neked:

Üdvözlégy az Üdvözítő hűséges szolgája, * üdvözlégy Isten házának legvirrasztóbb őre, * üdvözlégy Krisztusnak igen tisztes pásztora, * üdvözlégy a tévtanítókkal szembeni vitákban a hitnek legbölcsebb harcosa, * üdvözlégy az ariánus istentelenség megsemmisítője, * üdvözlégy a helyes hitágazatok elültetője, * üdvözlégy Ambrus, Krisztus főpapja és csodatevő.

4. konták

A milánói egyházra feltámadt forradalom viharát látva, Ambrus, édesen hangzó beszédeddel, Isten együttmunkálkodásával lecsendesítetted az emberek lázadását, és így tanítottad meg a világ fiait, hogy énekeljék Istennek: Alleluja.

4. ikosz

Hallván Teodóz császár tilalmadat, amivel megtiltottad neki, mint gyilkosnak, hogy bemenjen Isten templomába, hogy részesüljön a Szent Titkokban, engedelmeskedett neked, mint bűnös alázatosan bánkódva, és szomjazva a kibékülést az Úrral. Ezért, méltóan hangoztatjuk neked:

Üdvözlégy Isten Titkainak bölcs elrendezője, * üdvözlégy az atyák rendelkezéseinek hűséges megtartója, * üdvözlégy Náthánnak, és a Keresztelőnek buzgólkodó társa, * üdvözlégy a törvényszegők képmutatás nélküli leleplezője, * üdvözlégy a bűnbánat és megjavulás tanítója, * üdvözlégy a milánói egyház meg nem haló dicsősége és ékessége, * üdvözlégy Ambrus, Krisztus főpapja és csodatevő.

5. konták

Istentől küldött csillag voltál az egyház erősségében, Ambrus atya, amely tanításának és életének fényességével a tévtanítások ködét elűzi, és az istentelenség homályát megsemmisíti, a hitetleneket a tévtanítás sötétségéből a le nem alkonyodó világosságra vezeti, és mindenkit az üdvösségre vezet, aki énekli Istennek: Alleluja.

5. ikosz

Látván téged a milánói emberek, bölcs dajkájukat és nyájuk szeretettel teljes atyját, ó főpap, irgalmasságodhoz futottak minden szomorúságukban és szükségükben. Te pedig, ó irgalmas, senkit nem vetettél el, hanem, mindenkinek teljes segítségére voltál, méltó ezekre a dicséretekre:

Üdvözlégy árvák oltalmazója, * üdvözlégy bántalmazottak védelmezője, * üdvözlégy raboknak a barbároktól kiváltója, * üdvözlégy a sátáni cselvetésektől megszabadító, * üdvözlégy, mert valóban az édességes nevet viselted, * üdvözlégy, mert valóban édes tanító és gyámolító voltál mindenki számára, * üdvözlégy Ambrus, Krisztus főpapja és csodatevő.

6. konták

Az angyaloktól Isten szavainak meghallására neked mondott dolgok hirdetője voltál, Ambrus főpap, ezért, ajkaid igéi a méznél és lépes méznél is jobban felüdítettek mindenkit, aki engedelmeskedett neked, és énekelte Istennek: Alleluja.

6. ikosz

Felragyogott a földön erényes életednek fénye, mint a Nap, isteni bölcsességű atya, mert benned látjuk mindazt, ami tisztességes, ami igazságos, ami tiszta. Ezért dicsőítve a Szentlelket, a javak okozóját, aki a papság szentségében erőről-erőre vezetett téged, hangoztatjuk:

Üdvözlégy az evangéliumi erények igen gazdag tárháza, * üdvözlégy az Istenhez történő mindenkori sóhajtozások és imádságok tisztes szentélye, * üdvözlégy a szelídség és alázatosság Istenhez méltó lakóhelye, * üdvözlégy a türelmesség erős megtartója, * üdvözlégy Isten egyházainak ékessége és csodálatos harcosa, * üdvözlégy a tisztaság szűzi tantója és a könnyek kiapadhatatlan forrása. Üdvözlégy Ambrus, Krisztus főpapja és csodatevő.

7. konták

Üdvösséget akarván találni sok tanácsban, ó alázatos, lelked barátja volt egy megöregedett és bölcs pap, úgy tisztelve őt, mint atyát, és tanácskoztál vele dolgaidról, tégy értelmesekké bennünket is, hogy mindent az isteni bölcsességű atyák tanácsával cselekedjünk, hogy vezetésük által üdvözülve, énekeljük Istennek: Alleluja,.

7. ikosz

A felebarát iránti evangéliumi szeretet jelét mutattad, Ambrus atya, amikor ellenségeidnek jót tettél, és a bánkódó bűnösökkel együtt keserűen sírtál. Ezért neked, mint a rosszra nem emlékező pásztornak és atyának, aki lelki gyermekeid üdvösségén szánakozol, ezt hangoztatjuk:

Üdvözlégy Krisztus jóságának követője, * üdvözlégy, aki a bánkódó bűnösökkel melegen együtt érzel, * üdvözlégy, aki a veled ellenségeskedő Jusztinnal jót tettél, * üdvözlégy, aki a neked rosszat tevő elszáradt kezet meggyógyítottad, * üdvözlégy, mert egészen szelídség és szeretet voltál, * üdvözlégy, mert a tökéletesség magasságát elérted, * üdvözlégy Ambrus, Krisztus főpapja és csodatevő.

8. konták

Isten ujja új, és csodálatos erőit mutatta meg életedben ó főpap, amikor a halott gyermeket általad feltámasztotta, a bénát meggyógyította, a szent ereklyéid miatt téged káromló ariánust az ördögnek átadta, a téged megalázó szirmiumi szemtelen asszonyt a büntetéssel lesújtotta. A mindezeket hallók közül ki nem magasztalja az életedben csodálatos Istent, az énekkel: Alleluja.

8. ikosz

Egészen telve lévén Isten iránti buzgósággal, Ambrus atya, akkora hatalmat szereztél az ördögök fölött, hogy egyik sem merészkedett házad ajtajához közeledni: mert az onnan kijövő tűz elűzte őket, mint a port, amelyet szétszór a szél a föld színéről. Istennek a gonosz lelkek számára ennyire félelmetes kedveltje, közbenjárásoddal őrizd meg a mi erőtlenségünket is az ő ártalmas nyilaiktól, hogy neked ilyeneket énekeljünk:

Üdvözlégy a hívek hűséges oltalmazója a világ-hatalmasnak szörnyű ármányaitól, * üdvözlégy , az ő gonosz szolgáitól, akik kitátják szájukat, hogy bennünket elnyeljenek, hivő bizonyítónk, * üdvözlégy mint a gonoszlelkek személyét elégető tűz, * üdvözlégy a bukott hajnalcsillag önhittségét leverő mennydörgés, * üdvözlégy , aki az ő egész erejét a kereszt erejével letiportad, * üdvözlégy, aki elűzöd a hozzád menekülőktől a tisztátalan lelkeket, * üdvözlégy Ambrus, Krisztus főpapja és csodatevő.

9. konták

Egész életünk e földi vándorlás völgyében telve van számtalan kísértéssel, és bajjal, bűnnel és szenvedéllyel, amelyek harcolnak ellenünk: hogyan tudjuk tehát kikerülni az örök kínokat, átkozottak, amikor elér bennünket a kérlelhetetlen halál, ha te atyánk, reménységünkkel, az Istenszülővel nem fogsz közbenjárni értünk, énekelve Istennek: Alleluja.

9. ikosz

A nagyhírű szónokokat általad megszégyenülve látjuk, ó főpap, mert Árius káromló követőit akadályoztad, a nagy értelmű Szimmachuszt megaláztad, a Keletről jövő bölcseket hittudományod erejével csodálatba ejtetted, és minden hívőt felvilágosítottál igaz tanításoddal. Ezért imádkozunk hozzád: világosíts meg bennünket is isteni értelmed fényével, hogy megszűnve az ártalmas léleknek, időknek szennyeitől, és a botrányok győztesétől, énekeljük neked:

Üdvözlégy lelkünk felvilágosítója, * üdvözlégy az igaz hit harcosa, * üdvözlégy Isten parancsainak tanítója, * üdvözlégy az alvó emberek lelkébe vetett ellenséges konkolyok kigyomlálója, * üdvözlégy, aki a hitetlenség által sok ingadozót az igaz hitben megerősítettél, * üdvözlégy, aki Isten Fiának az Atyával és Szentlélekkel egy lényegű, és egy tiszteletű hitigazságát világossá tetted, * üdvözlégy Ambrus, Krisztus főpapja és csodatevő.

10. konták

Tökéletes üdvösséget találva az időleges viharoktól és a bajoktól, Istent kedveltje, Ambrus, ne feledkezzél el rólunk, akik elveszünk a támadások viharától. De, amiben magad kísértést szenvedtél, segíts nekünk megkísértetteknek, hogy énekeljük Istennek: Alleluja.

10. ikosz

Téged erős falnak, és ismeretes megerősödésnek városod számára, és minden emlékedet tisztelő számára, megvallva, ó főpap, bátorkodunk méltóképpen hangoztatni neked ezt a dicséretet:

Üdvözlégy háborút szerető királyok kibékítője, * üdvözlégy, a hazai jólétnek megőrzője, * üdvözlégy, mert általad Grátián császárnak a gótok fölött győzelem adományoztatott, * üdvözlégy, mert általad Teodoziosztól sokaknak béke származott, * üdvözlégy, mert általad megtaláljuk a bűnök bocsánatát, * üdvözlégy, mert általad a bajoktól megszabadulva megtaláljuk a békét Istennel, * üdvözlégy Ambrus, Krisztus főpapja és csodatevő.

11. konták

A „Téged Isten, dicsérünk, Téged Úrnak vallunk…” éneket, amely minden lelkes orgonánál jobban gyönyörködteti a híveket, énekelted az isteni Háromság tiszteletére, ó főpap. Most pedig, a mennyei templomban énekelsz az angyalokkal más éneket ugyanannak a Háromságnak: Alleluja.

11. ikosz

Fényességet adományozó világítónak, aki még a földön anyagtalan fényességgel világított, ismerve téged, szent atya, milyen méltó dicséretet ajánljunk neked bűnösök, milyen énekkel mondjunk téged boldognak, mi méltatlanok, ó Krisztus főpapja. Csak egy ismerte a szív mélységét, és mondta: „Az engem dicsőítőket megdicsőítem,” csak Egy tudja, hogyan kell téged méltóan megdicsőíteni. Mivel ismered, mint ember, erőtlenségünket, ne vesd meg, mint irgalmas atya a mi szegénységünket sem, de buzgó szívünkből neked felajánlott ezeket a dicséreteket:

Üdvözlégy földi angyal, aki még a földön anyagtalan világosságtól ragyogtál, * üdvözlégy mennyei ember, akit még testben, az édes Jézus színe-látásával megtisztelt, * üdvözlégy isteni fény világítója, aki tanításával a világ határait beragyogta, * üdvözlégy a szellemi Nap sugara, aki szeretetének melegével az Ő kertjét életre keltette, * üdvözlégy csillag, amely az Egyház szikláját fényesen ékesítette, * üdvözlégy meghívott, aki a milánói egyházat mostanig beragyogja, * üdvözlégy Ambrus, Krisztus főpapja és csodatevő.

12. konták

Mennyei oltalmad takarójától ne fossz meg bennünket sohasem, ó kegyelmes atya, hanem, állandóan imádkozzál érettünk az irgalmas Úrhoz, Akinek a szentek karaival elhallgatás nélkül énekeled: Alleluja.

12. ikosz

Énekelve tiszteletre méltó életed csodáit és harcait, ó főpap, dicsérjük kimúlásodat, amellyel békésen átmentél az égbe, és boldognak mondjuk együtt uralkodásodat ott, az örök Istennel. Te pedig, szent kedvelt, tekints le annak a boldog kikötődnek magasságából ránk, akik a földi gondok elégületlenségében hajózunk hozzád, láthatatlan segítőnkhöz, akik lelkünk mélyéből énekeljük:

Üdvözlégy, aki hajózásodat az élet tengerén jól végezted be, és a hit mérhetetlen értékét annak mélységeiben nem vesztetted el, * üdvözlégy, aki a paradicsomi kikötőhöz kár nélkül behajóztál, és a halhatatlan koszorút Krisztustól megkaptad, * üdvözlégy, mert ott örvendezve, bennünket, lent levőket felfogsz szereteteddel, * üdvözlégy, mert lelkeddel állandóan velünk tartózkodsz, * üdvözlégy, mert általad Isten haragjától megmenekülünk, * üdvözlégy, mert imádságaid által a fenső kikötő felé irányulunk, * üdvözlégy Ambrus, Krisztus főpapja és csodatevő.

13. konták

Ó, Istennek szent és irgalmas kedveltje, Ambrus! Fogadd el ezt a szeretetből kis, de buzgóságból neked hozott dicséretünket, és törekedj megmenteni bennünket minden lelki és testi betegségtől, minden bajtól és rossztól, hogy általad megtalálva a mennyek országát, örökre énekeljük Istennek: Alleluja.

Újra az 1. ikosz, és az 1. konták.

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Az akathisztoszokról

Akathisztosz Szent Nektárioszhoz, az éjinai csodatevőhöz