Akathiszt Nagy szent Antal atyához.

Előkelő és gazdag szülők fia volt. Meghallva Jézus tanítását a tökéletes életről, elosztotta vagyonát, és remeteségbe vonult. Sok szerzetesnek lett példaképe.356-ban halt meg.

Ünnepe: január 17.

Tropár, 4 hang

Erényekre nézve a buzgólkodó Illést utánozván, * az igazság ösvényein a Keresztelőt követvén, * pusztalakóvá lettél, Antal atyánk, * és imáiddal a földkerekséget megszilárdítottad. * Könyörögj azért Krisztus Istenünkhöz, * hogy üdvözítse lelkünket!

1. konták

Kiválasztott csodatevő, és Krisztusnak csodálatos kedveltje, szent Antal atya, Isten előtt kedves életedet szeretettel magasztalva, a hálaadás énekét ajánljuk fel miattad Istennek. Te pedig, mivel nagy bátorságod van az Úrhoz, szabadíts meg bennünket minden bajtól, hogy örömmel énekeljük neked: Üdvözlégy szent Antal atya, a pusztai élet kezdete.

1. ikosz

Az angyali életet ifjúságodtól megszeretve, megkívántad, hogy Isten parancsaiban járj, tisztelendő atya, és, szívvel lángolva az erők Ura iránt, az értelmet az isteni dolgokra irányítottad, az ideiglenes, és földi dolgokat szemétnek tartva. Ezért, a rólad való isteni gondviselésen csodálkozva, hittel hangoztatjuk neked:

Üdvözlégy jámbor szülők méltó fia, * üdvözlégy, akit ők a jámborságban neveltek, * üdvözlégy, aki fiatalságodtól Krisztust követted, * üdvözlégy, aki a földi hiúságot semmibe vetted, * üdvözlégy Krisztus kertjének buzgó művelője, * üdvözlégy a pusztai lakosok nagy tanítója, * üdvözlégy , aki mindenki üdvösségét kívántad, * üdvözlégy, aki megmutattad az igazi szerzetesség útját, * üdvözlégy, isteni tűztől felgyullasztott világító, * üdvözlégy a Krisztusban való hit széttörhetetlen köve, * üdvözlégy, a Szentlélek kegyelmétől megárnyékozott, * üdvözlégy, aki a csodatételek adományával megajándékoztattál, * üdvözlégy szent Antal atya, a pusztai élet kezdete.

2. konták

Látván téged, istenhordozó atya, az emberi nem ellensége, a lelki magasságra felemelkedve, meg akart ölni téged, de, megszégyenült buzgóságodon, és alázatosságodon, mert te, szüntelenül böjtben és imádságban küzdöttél, a láthatatlan kígyó fejét széttaposva, Istennek pedig, meghatottsággal énekelve: Alleluja.

2 ikosz

Megértve szívvel és értelemmel, hogy e világnak minden jósága gyorsan elfolyó, és gyorsan elmúló, sötét barlangban zártad be magad, a szenvedélyeket öldökölve, és egyedül az Úrnak munkálkodva. Ezért, angyalhoz hasonló életedet dicsérve, hangoztatjuk neked:

Üdvözlégy , aki reménységedet az Úrba helyezted, * üdvözlégy, aki az ellenség oktalanságát megszégyenítetted, * üdvözlégy az ördögi hálók félelmet nem ismerő szétrontója, * üdvözlégy, aki a tisztasággal és szentséggel az angyalhoz lettél hasonló, * üdvözlégy, aki küzdelmeiddel megszentelted a pusztát, * üdvözlégy, aki a mennyországba sokakat irányítottál, * üdvözlégy, aki a megvetett büszkeséget megvetetted, * üdvözlégy, aki megtanítottál az alázatosságra, * üdvözlégy isteni bölcsességgel mindenkit megvilágosító fény, * üdvözlégy fényt árasztó csillag, aki küzdelmeid ragyogásával mindenkit megvilágosítottál, * üdvözlégy, aki Isten dicsőségére éltél, * üdvözlégy jó, és sokat tűrő pásztor, * üdvözlégy szent Antal atya, a pusztai élet kezdete.

3. konták

A Magasságbeli ereje erősített meg téged, boldogságos Antal, mert te böjtben, imádságban, és szüntelen munkákban és virrasztásokban lévén, és minden ellenséges kísértést legyőzve, énekelted a kegyelmével téged befödöző Istennek: Alleluja.

3. ikosz

Tiszta értelmet és szeplőtelen lelket bírván, ó boldogságos atya, megértetted e világ hiúságát és állhatatlanságát, és megkívánva az örök javakat, az ideiglenes javakról lemondtál. Ezért, boldognak mondván téged, hangoztatjuk:

Üdvözlégy a jó alázatosságért való buzgólkodó, * üdvözlégy a lelki bölcsesség keresője, * üdvözlégy, aki feljutottál a szenvedélytelenség magasságára, * üdvözlégy, aki magadat egészen átadtad Istennek, * üdvözlégy, aki a jóság által Uradhoz lettél hasonlóvá, * üdvözlégy, aki szegénységeddel gazdag voltál, * üdvözlégy, a puszta kegyelmes ékessége, * üdvözlégy, a világ legfényesebb világítója, * üdvözlégy a gonoszlelkek félelmetes elűzője, * üdvözlégy az ő csábításaik megsemmisítője, * üdvözlégy e világ bölcseinél is bölcsebb, * üdvözlégy legbuzgóbb küzdelmes, * üdvözlégy szent Antal atya, a pusztai élet kezdete.

4. konták

A gonosz támadások viharát lecsendesítve, a pusztába költöztél, boldogságos Antal, amelyben a szerzetesi élet gond teljes útját jártad, minden ellenséges ármánykodást letiporva, és csábításait szétszakítva, a téged megerősítő Istennek énekelve: Alleluja.

4. ikosz

Hallván, a te Isten előtt kedves életedről, tisztelendő, mindenfelől hozzád mentek az Isten igazságát keresők, akiket te, szeretettel fogadva, az üdvössége vezéreltél. Mi pedig, meghatott lélekkel dicsérve téged, hangoztatjuk neked:

Üdvözlégy a pusztában lakók szabálya és alapja, * üdvözlégy Krisztus nyájának jó tanítója, * üdvözlégy Krisztus Egyházának ékessége, * üdvözlégy szerzetesek dicsősége, * üdvözlégy, aki magadat teljesen áldozatul hoztad az Úrnak, * üdvözlégy, aki a bűnös szenvedélyeket magadban megölted, * üdvözlégy angyalok vígassága, * üdvözlégy a gonoszlelkek mindent elpusztító legyőzője, * üdvözlégy pusztai lakos, * üdvözlégy buzgólkodó a hallgatagságért, * üdvözlégy a helyes útra tanító, * üdvözlégy a mennyország hirdetője, * üdvözlégy szent Antal atya, a pusztai élet kezdete.

5. konták

Istentől adott csillagként jelentél meg a szerzetesi rend előtt, tisztelendő Antal atya, példakép lévén szóval, élettel, szeretettel, hittel, tisztasággal, énekelve az Úrnak: Alleluja.

5. ikosz

Látva az emberi nem ellensége tiszta és szent életedet, Antal atya, sokszor felfegyverkezett ellened: te pedig, alázatosságoddal legyőzve őt az üdvösséges úttól nem hajoltál el. Mi pedig ezt tudva, énekeljük neked:

Üdvözlégy, az örök élet részese, * üdvözlégy az üdvösség nagy tanítója, * üdvözlégy, aki életeddel egyedül Istennek szolgáltál, * üdvözlégy, aki Krisztus igáját felvetted, * üdvözlégy, aki a gonosz szellemek ármányát leleplezted, * üdvözlégy, aki az üdvösség útjára tanítottál, * üdvözlégy, a tisztaság megőrzője, * üdvözlégy, a háromságos fény szemlélője, * üdvözlégy elesettek felemelése, * üdvözlégy az ördögi erők elűzése, * üdvözlégy a hit megerősített oszlopa, * üdvözlégy tökéletes tanító, * üdvözlégy szent Antal atya, a pusztai élet kezdete.

6. konták

Meghallván az evangélium hirdetését: „Ha tökéletes akarsz lenni, menj, add el vagyonodat, és add a szegényeknek, és kincsed lesz a mennyben, és jöjj, kövess engem,” magad mondtál le Antal atya a földi gazdagságokról, és, a pusztába költözve, pusztai életet éltél, küzdelmeid által kincset szerezvén magadnak a mennyben. Tégy értelmessé bennünket is, jó buzgalmú atya, hogy a gyorsan megsemmisülő földi dolgokhoz ne ragaszkodjunk szívünkkel, hanem, inkább a magasságbeliekről gondolkozzunk, énekelve az erők Istenének: Alleluja.

6. ikosz

Felragyogtál Egyiptom pusztájában, mint isteni fényű világító, Antal atya, erényeid és csodáid sugaraival mindenkit megvilágosítva. Mi pedig, megemlékezve küzdelmeidről, boldognak mondunk téged, mondván:

Üdvözlégy, aki által megkoronáztatnak az atyák, * üdvözlégy, aki általüdvözülnek az emberek, * üdvözlégy a betegek kegyelmes meglátogatása, * üdvözlégy gonoszul szenvedők segítsége, * üdvözlégy az ellenségeskedés lerombolója, * üdvözlégy az ellenséges megsemmisítője, * üdvözlégy békesség és erősség a hívek számára, * üdvözlégy gyors megmentés a bajoktól, * üdvözlégy a gonoszság és ármánykodás megölője, * üdvözlégy kétségbe esettek meglátogatója, * üdvözlégy az igazhitűek pártfogója, * üdvözlégy keresztények segítsége, * üdvözlégy szent Antal atya, a pusztai élet kezdete.

7. konták

Méltó módon akarván jó harcot harcolni, minden földi dolgot szemétnek tartottál, és szegény és szűkölködő maradván, a pusztába költöztél, hogy egyedül Istennel beszélgessél, szüntelenül énekelve Neki: Alleluja.

7. ikosz

A szerzetesek igazán új tanítójának mutatott meg téged az Úr, Antal atya, mert sokan, megismerve Isten előtt kedves és igaz életedet, és megismerve magas lelki bölcsességedet, engedelmeskedtek szavaidnak, mint Isten nagy kedveltje szavainak, akinek méltó, hogy ilyeneket énekeljünk:

Üdvözlégy, aki Ábrahám hitét követted, * üdvözlégy, aki Dávid szelídségéhez hasonlóvá lettél, * üdvözlégy, aki Illés buzgóságát megszerezted, * üdvözlégy, aki a Keresztelő nyomdokait követted, * üdvözlégy, aki imádságoddal a pusztában vizet fakasztottál, * üdvözlégy, aki a bénákat a betegség ágyából fölemelted, * üdvözlégy, aki a vakoknak látást adtál, * üdvözlégy, aki sok beteget meggyógyítottál, * üdvözlégy, a szerzetesek csodálatos és isteni bölcsességű oktatója, * üdvözlégy Krisztus Isten buzgó szolgája, * üdvözlégy a szomorúak igen csendes vigasztalása, * üdvözlégy a szerzetesek igen szeretett dicsérete, * üdvözlégy szent Antal atya, a pusztai élet kezdete.

8. konták

Különös, és természetfölötti életét látván Pál atyának, boldogságos Antal, csodálkoztál küzdelmeinek és erényeinek fönségén. Meglátván pedig, hogy angyaloktól környezett lelke a mennyekbe megy, a szentjeiben csodálatos Istennek hangoztattad: Alleluja.

8. ikosz

Nagy örömmel örvendeztél, Antal atya, látván Ammon atya lelkének a mennybe való felmenetelét, akit jövőbe látó szemekkel szemléltél. Ezért, nagy meghatottsággal mondjuk neked így:

Üdvözlégy, aki szemeidet mindig az ég felé emelted, * üdvözlégy, aki a mennyei dicsőséget mindennél jobban megszeretted, * üdvözlégy, aki szüntelen imádságaiddal szívedet megszentelted, * üdvözlégy, aki értelmedet Istenben erősítetted meg, * üdvözlégy, aki a jövendőket, mint jelenvalókat láttad előre, * üdvözlégy, aki alázatosságoddal mennyei adományokat szereztél, * üdvözlégy, a gonosz szellemektől szorongatottak megszabadítója, * üdvözlégy lelki és testi egészséget adományozó, * üdvözlégy a szükségekben és bajokban dicsőséges oltalmazó, * üdvözlégy a támadásokban és szomorúságokban gyors segítő, * üdvözlégy, mert bennünket, a földön levőket nem hagysz el, * üdvözlégy, mert értünk bűnösökért Istennek imákat ajánlasz, * üdvözlégy szent Antal atya, a pusztai élet kezdete.

9. konták

Az egészangyali természet csodálkozott erényeid fönségén, ó tisztelendő, mert, erőtlen emberi testben lévén, mindenben hasonlóvá lettél az angyalokhoz, és, a Magasságbeli erejével megerősödve, minden erényben eléggé bővelkedtél. Ezért, az angyali rendekhez számítva, énekeled a mindenható Istennek: Alleluja.

9. ikosz

Az emberi szónoklás nem elégséges életed méltó dicséretére, Antal atya: mert ki beszélheti el minden böjtölésedet és virrasztásaidat, betegségeidet és minden munkáidat? Ki számlálhatja el könnyeidet, és Isten felé való sóhajtásaidat? Egyébként mi, akik szeretettel fordulunk hozzád, bátorkodunk így énekelni:

Üdvözlégy nagy pusztai lakos, * üdvözlégy a tökéletesség tanítója, * üdvözlégy az igaz Isten szolgája, * üdvözlégy a gonosz lelkeknek a pusztából kiűzője, * üdvözlégy ördögöt leverő mennydörgés, * üdvözlégy az ő cselvetéseinek leleplezője, * üdvözlégy Isten kegyelmének edénye, * üdvözlégy a Szentlélek lakóhelye, * üdvözlégy böjtölők ékessége, * üdvözlégy atyák dicsérete, * üdvözlégy szerzetesek alapja, * üdvözlégy atyák dicsősége, * üdvözlégy szent Antal atya, a pusztai élet kezdete.

10. konták

 Az üdvözülni akarók számára igaz tanító voltál, ó tisztelendő, most nekünk, üdvösséget kívánó bűnösöknek is, segíts szent imádságaiddal, hogy általad megsegítve, elérjük a mennyországot, ahol az angyalok szüntelenül éneklik: Alleluja.

10. ikosz

Erős, és megvívhatatlan fal voltál tanítványaid számára, megőrizve őket a gonoszlelkek nyilaitól, számunkra is légy most fal és védelem minden ördögi ármánytól, akik neked ilyeneket éneklünk:

Üdvözlégy földi angyal, * üdvözlégy mennyei ember, * üdvözlégy a szentség tiszta és tisztes lakóhelye, * üdvözlégy nagy erények tárháza, * üdvözlégy, a jámborság iránt buzgólkodó, * üdvözlégy a téves tanítások leleplezője, * üdvözlégy Krisztus szeretetétől eltelt, * üdvözlégy szerzetesek tanítása, * üdvözlégy a hívők erős menedéke, * üdvözlégy, az elesettek szilárd felemelése, * üdvözlégy az erőtlenek és bénák megerősödése, * üdvözlégy az elhagyottak és reménytelenek vigasztalása, * üdvözlégy szent Antal atya, a pusztai élet kezdete.

11. konták

A szeretetből és buzgóságból, dicséretedre tőlünk felajánlott meghatott éneket fogadd el, könyörületes Antal atya, hajolj hozzánk kegyelmesen, és méltass, hogy a bűnbánatban előhaladjunk, hogy imádságaid által állandóan énekeljük Istennek: Alleluja.

11. ikosz

Az igazi világosság fényét befogadó világítóként jelentél meg a földön levőknek Antal atya, megvilágosítod ugyanis a hívők szívét küzdelmeiddel és csodáiddal, oktatva az erényes, és Istennek tetsző élet útjára. Ezért, mindenkitől ilyeneket hallasz:

Üdvözlégy igen bölcs tanító, * üdvözlégy biztos vezér, * üdvözlégy, aki magadat egészen Isten akaratának adtad át, * üdvözlégy, aki az Úr Jézust mindennél jobban megszeretted, * üdvözlégy, aki a különféle betegségek eltűrésével világítottál, * üdvözlégy, aki akart szegénységeddel örök gazdagságot szereztél, * üdvözlégy, aki türelemben és kínszenvedésben töltötted el életedet, * üdvözlégy, aki a pusztai megharagításokat bátran elviselted, * üdvözlégy, aki a lustákat a küzdelemre lelkesítetted, * üdvözlégy, aki a bűnösök megjavulásáért kezeskedsz, * üdvözlégy angyaloknak és minden szentnek beszélőtársa, * üdvözlégy az egész világért buzgó imádkozó, * üdvözlégy szent Antal atya, a pusztai élet kezdete.

12. konták

Az Istentől neked adott kegyelemről tudomást szerezve, istenfélelemmel csókoljuk arcodnak szenthez illő képét, Isten kedveltje, és így imádkozunk: ne hagyj el bennünket imádságos közbenjárásod által Krisztus Isten iránt, Akinek hálásan énekeljük: Alleluja.

12. ikosz

Énekelve életedet, dicsőítjük békés kimúlásodat, tisztelendő Antal atya, és, imádkozunk hozzád: légy nekünk a jó iránt mindenben gyors segítségünk, akik neked ilyeneket hangoztatunk:

Üdvözlégy mennyei lakos, * üdvözlégy, aki az egyvalóságú Háromság előtt állsz, * üdvözlégy angyalok öröme, * üdvözlégy szentek beszélőtársa, * üdvözlégy Istennek igaz kedveltje, * üdvözlégy az Úr választott szolgája, * üdvözlégy buzgó közbenjáró mindazokért, akik nevedet segítségül hívják, * üdvözlégy a téged tisztelők tanítója és reménysége, * üdvözlégy, akit Isten kegyelme töltött el, * üdvözlégy, akit isteni forrás itatott meg, * üdvözlégy, akit az üdvösséges könnyek patakja áztatott, * üdvözlégy, akit a halhatatlanság ruhájával öltöztettek fel, * üdvözlégy szent Antal atya, a pusztai élet kezdete.

13. konták

Ó, tisztelendő atyánk, nagy szent Antal, aki Krisztus országának le nem alkonyodó napjában élsz, imádd a mindenek Uralkodóját, hogy szabadítson meg minket bajtól, betegségtől és az örök kíntól, hogy mindörökre énekeljük Neki az Ő országában: Alleluja.

Újra az 1. ikosz, és az 1. konták.

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Az akathisztoszokról

Akathisztosz Szent Nektárioszhoz, az éjinai csodatevőhöz