Akathiszt Krisztus isteni szenvedéseiről

Nagycsütörtökre

1. konták

Diadalmas hadvezér, ég és föld Ura, Téged, a halhatatlan Királyt a kereszten függni látva, minden teremtmény elcsodálkozott, az ég megrémült, a föld alapjai megrendültek: mi pedig méltatlanok, értünk való szenvedésednek hálás hódolatot hozva, a gonosztevővel kiáltjuk Neked: Jézus Isten Fia, emlékezzél meg rólunk, midőn eljössz a te országodba.

1. ikosz

Az angyalok karát teljessé téve, nem az angyalokat fogtad fel, hanem Isten lévén, értem emberré lévén, a bűn által meghalt embert életadó testeddel és véreddel megelevenítetted, ezért, ezen szeretetedért hálásak lévén, kiáltjuk neked:

Jézus Isten, örök szeretet, aki hozzánk, föld szülötteihez ilyen jó voltál. * Jézus mérhetetlen irgalom, aki az elesett emberekhez leszálltál. * Jézus, aki testünkbe öltözködtél, és haláloddal a halál hatalmát megrontottad. * Jézus, aki Isteni Titkaiddal minket megistenítettél. * Jézus, aki szenvedéseiddel és kereszteddel az egész világot megváltottad. * Jézus Isten Fia, emlékezzél meg rólunk, midőn eljössz a te országodba.

2. konták

Látván téged az angyal a Getszemáni kertben véres verejtékkel imádságban küzdeni, leszállt, hogy megerősítsen téged, amikor bűneink súlyos teherként nehezültek rád: te pedig, a bukott Ádámot válladra vévén, bemutattad az Atyának, amikor térdet hajtva imádkoztál. Ezért hittel és szeretettel énekeljük Neked: Alleluja.

2. ikosz

Önkéntes szenvedésed felérthetetlen értelmét nem értették meg a zsidók, ezért, amikor az éjszakában a téged lámpákkal keresőknek ezt mondtad: Én vagyok, bár földre estek, de mindez után téged megkötözve, ítéletre vezettek, mi pedig, ezen az úton eléd borulva, szeretettel mondjuk:

Jézus, a világ világossága, akit a gonosz világ meggyűlölt. * Megközelíthetetlen világosságban élő Jézus, akit a sötétség hatalma elfogott. * Jézus, a halhatatlan Isten Fia, akit a romlás fia halálra ítélt. * Jézus, akiben nincs álnokság, akit az áruló csalárdul megcsókolt. * Magadat mindenkinek ingyen átadó Jézus, akit ezüstért adtak el. * Jézus Isten Fia, emlékezzél meg rólunk, midőn eljössz a te országodba.

3. konták

Istenséged hatalmával megjövendölted tanítványodnak a háromszoros tagadást: ő pedig ezután, bár átokkal tagadott meg téged, mindazonáltal, amikor a főpap udvarában meglátott téged, Urát és Mesterét, kimenve, szívében meghatódva keserűen sírt, tekints azért rám is Uram, és döbbentsd meg kemény szívemet, hogy könnyeimmel mossam le vétkeimet, énekelve Néked: Alleluja.

3. ikosz

Mint akinek Melkizedek rendje szerint valóban hatalma van, mint Örök Főpap, mindenek Ura és Uralkodója, a törvénytelen főpap: Kaifás előtt álltál: aki tehát elfogadtad szolgáidtól a kínzást, fogadd el tőlem ezeket:

Pénzért megvett, felbecsülhetetlen Jézus, gyűjts be engem a te örök örökségedbe. * Jézus, mindenek kívánsága, akit Péter félelemből elvetett: ne vess el engem, bűnöst. * Jézus, a gonosz ragadozóktól összetépett Bárány, végy ki engem ellenségeimtől. * Jézus, Főpap, aki saját véreddel mentél be a szentek szentjébe, tisztíts meg engem a testi szennyektől. * Megkötözött Jézus, akinek hatalma van kötni és oldani, oldozd fel súlyos vétkezéseimet. * Jézus Isten Fia, emlékezzél meg rólunk, midőn eljössz a te országodba.

4. konták

A Krisztus-gyilkosság viharát lihegvén a zsidók, meghallván az ördögnek, a kezdettől fogva hazugság atyjának és embergyilkosnak hangját, elvetettek téged, az igaz utat, igazságot és életet, mi pedig, az Isten hatalmának vallván téged Krisztus, akiben a bölcsesség és értelem minden kincse el van rejtve, énekeljük: Alleluja.

4. ikosz

Hallván Pilátus szelíd szavaidat, mint halálra méltót adott át téged megfeszítésre, bár maga is tanúsította, hogy egy hibát sem talált benned, bár kezeit megmosta, de szíve beszennyeződött: mi pedig önkéntes szenvedésed titkán elcsodálkozva, meghatottsággal mondjuk:

Jézus, Istennek fia, és a Szűznek fia, akit a törvénytelenség fiai megkínoztak. * Kigúnyolt és lemeztelenített Jézus, aki a mezők liliomainak ékességet adsz, és az egeket felhőkkel ruházod fel. * Sebektől ellepett Jézus, aki öt kenyérrel ötezer embert tápláltál. * Jézus, mindenek királya, aki a szeretet és hála adója helyett szörnyű kínokat kaptál. * Jézus, akit értünk egész nap sebeztek, gyógyítsd meg lelkünk sebeit. * Jézus Isten Fia, emlékezzél meg rólunk, midőn eljössz a te országodba.

5. konták

Isteni véreddel egészen be voltál födve, aki a világosságba, mint ruhába öltözöl: tudom, valóban tudom a prófétával, hogy miért pirosak ruháid: én, Uram, én sebesítettelek meg téged bűneimmel: azért neked, aki értem megsebesültél, hálásan mondom: Alleluja.

5. ikosz

Előre látván téged lelkében az isteni beszédű Izaiás, tiszteletlenségekkel és sebekkel eltelve, megrémülve kiáltott fel: Láttuk őt, és nem volt tekintete, sem jósága! Mi pedig, látván téged a kereszten, hittel és csodálattal mondjuk:

Tiszteletlenséget tűrő Jézus, aki az embert dicsőséggel és tisztelettel koronázod meg. * Jézus, akire az angyalok nem tudnak tekinteni, arcul verettél. * Jézus, akit fejénél náddal vertek, hajlítsd fejemet az alázatosságra. * Jézus, akinek fénylő szemei a vértől elhomályosodtak, zárd be szemeimet, hogy ne lássam a hiúságokat. * Jézus, akiben tetőtő-talpig nincs épség, tégy engem egészen tisztává és egészségessé. * Jézus Isten Fia, emlékezzél meg rólunk, midőn eljössz a te országodba.

6. konták

Ártatlanságod hirdetőjéül mutatkozott Pilátus, megmutatta a népnek, hogy semmi halálra méltó nincs benned, de a zsidók, mint a vért meglátó vadállatok, fogaikat csikorgatták rád, kiáltván: Feszítsd meg, feszítsd meg Őt! Mi pedig, legtisztább sebeidet csókolva mondjuk: Alleluja.

6. ikosz

Felragyogtál látványul és csodálatul az angyaloknak és embereknek, miközben Pilátus mondta rólad: íme, az ember! Jertek tehát, boruljunk le az értünk kigúnyolt Jézus előtt, kiáltván.

Jézus, mindenek Teremtője és bírája, akit teremtményed ítél és kínoz. * Jézus bölcsesség megadója, aki az eszteleneknek nem adtál feleletet. * Jézus, a bűnöktől megsebzettek orvosa, add nekem a bűnbánat orvosságát. * Jézus, megvert pásztor, verd meg az engem kísértő gonosz lelkeket. * Jézus, akinek teste megtöretett, törd össze szenvedésed által szívemet. * Jézus Isten Fia, emlékezzél meg rólunk, midőn eljössz a te országodba.

7. konták

Meg akarván menteni az embert az ellenség szolgaságából, megaláztad magadat ellenségeid előtt, mint néma bárány vitettél leöletésre, mindenütt sebeket tűrtél, hogy az embert egészen meggyógyítsd, aki mondja: Alleluja.

7. ikosz

Csodálatos türelmet tanúsítottál, midőn a téged gúnyoló katonák, az igazságtalan ítélet kimondása után szörnyű sebekkel sebezték meg legtisztább testedet, hogy bíborszínű lett az tetőtől-talpig, ezért könnyek közt mondjuk neked:

Emberszerető Jézus, akit az emberek tövissel koronáztak. * Istenséged miatt szenvedés nélküli Jézus, aki szenvedéseket tűrtél, hogy minket a szenvedésektől megszabadíts. * Jézus, Üdvözítőm, üdvözíts engem, aki méltó vagyok minden kínra. * Mindenkitől elhagyatott Jézus, erősségem, erősíts meg engem. Mindenkitől megszomorított Jézus, én örömem, vidámíts meg engem. * Jézus Isten Fia, emlékezzél meg rólunk, midőn eljössz a te országodba.

8. konták

Csodásan és különös módon jelent meg neked a Táboron Mózes és Illés, akik kimúlásodról beszélgettek, amit ma Jeruzsálemben végzel be: mert ott dicsőségedet látván, itt pedig üdvösségünket szemlélvén mondják: Alleluja.

8. ikosz

A zsidóktól mindenfelől üldözve, bűneim sokaságáért sok gyalázatot és kínt szenvedtél: mert egyesek azt mondják, hogy te ellene vagy a császárnak, mások, mint gonosztevőt ítélnek el, mások pedig kiáltják: Vidd el, vidd el, és feszítsd meg! Ezért neked a mindenkitől elítélt és megfeszítésre vitt Úrnak lelkünk mélyéből mondjuk:

Jézus, igazságtalanul elítélt Bírónk, ne ítélj el minket tetteink szerint. * Jézus, aki elgyengültél az úton a kereszt alatt, én erősségem, gyötrelmem és keserűségem órájában ne hagyj el engem. * Jézus, aki segítségért az Atyához kiáltottál. * Jézus bajnok vezérem, erőtlenségemben erősíts meg engem. * Tiszteletlenséget kapott Jézus, én dicsőségem, dicsőségedből ne zárj ki engem. * Jézus, az Atya ragyogó személyének képe, változtasd át tisztátalan és homályos életemet. * Jézus Isten Fia, emlékezzél meg rólunk, midőn eljössz a te országodba.

9. konták

Az egész természet megzavarodott, látván téged a kereszten függni: az égen a Nap elrejtette sugarait, a föld megrendült, a templom függönye kettészakadt, a sziklák meghasadtak, az alvilág elbocsátotta a halottakat: mi pedig leborulva azon helyen, ahol legtisztább lábaid álltak, énekeljük: Alleluja.

9. ikosz

A nagyhírű bölcsek, bár sokat beszélnek, nem tudnak méltó hálát adni isteni szenvedéseidnek, Emberszerető, a mi lelkünk és testünk pedig, szívünk és egész állagunk, meghatottan mondják neked:

Keresztre szegezett Jézus, szegezd keresztre és töröld el bűneink kéziratát. * Jézus, aki a keresztről mindenki felé kiterjesztetted kezeidet, vonzz engem is tévelygőt. * Jézus, juhok ajtaja, akit oldalán átdöftek, vezess be engem sebeid által csarnokodba. * Testében keresztre feszített Jézus, feszítsd keresztre testemet a szenvedélyekkel és kívánságokkal. * Kínok közt meghalt Jézus, add meg nekem, hogy szívem ne kívánjon másvalamit látni, csak téged, a megfeszítettet. * Jézus Isten Fia, emlékezzél meg rólunk, midőn eljössz a te országodba.

10. konták

Üdvözíteni akarván a világot, a vakokat, sántákat, leprásokat, némákat és süketeket meggyógyítottad, a gonoszlelkeket kiűzted, az esztelen zsidók pedig a gonoszságtól lihegve, és az irigységtől kínoztatva keresztre szegeztek téged, nem tudván mondani: Alleluja.

10. ikosz

Jézus, örök Király, aki mindent elszenvedtél mértéktelenségem miatt, hogy engem egészen tisztává teremts, nekünk mindenben példát adva, hogy nyomdokaidat kövessük, mondván.

Jézus, kifürkészhetetlen szeretet, aki nem tudtad be a téged megfeszítők bűnét. * Jézus, aki a kertben nagy kiáltással és könnyekkel imádkoztál, taníts meg minket is imádkozni. * Jézus, aki minden rólad szóló jövendölést beteljesítettél, teljesítsd szívem jók iránti kérelmeit. * Jézus, aki lelkedet az Atya kezébe adtad, halálom óráján fogadd el lelkemet. * Jézus, aki nem tiltottad meg, hogy ruháidat felosszák, válaszd el szelíden lelkemet a testtől. * Jézus Isten Fia, emlékezzél meg rólunk, midőn eljössz a te országodba.

11. konták

Részvétteljes éneket ajánlott neked szeplőtelen anyád, ezt mondva: bár a kereszten szenvedsz is, de tudom, hogy méhemből a hajnalcsillag előtt születtél az Atyától, mert látom, hogy minden teremtmény veled szenved: átadod lelkedet az Atyának, és lelkemet is fogadd el, és ne hagyj el engem, aki mondom: Alleluja.

11. ikosz

Mint a fényt magába fogadó gyertyaszál, az irántad való szeretettől égett a keresztnél, és midőn te, az igazságnak valódi Napja a sírba mentél, anyai fájdalom fogta el a szeplőtelen Szüzet, akivel fogadd el a mi szívünk ezen imáit is:

Jézus, aki fára emelkedtél, hogy minket, elbukottakat az Atyához emelj. * Jézus, aki a szűzi tanítványnak a mindenkor-szüzet anyául adtad, hogy minket a szüzességre és tisztaságra megtaníts. * Jézus arra, aki téged, az Isten Igéjét szülte, tanítványul a Hittudóst bíztad, bízz minket is mindnyájunkat az ő anyai közbenjárására. * Jézus, a világ és alvilág legyőzője, győzd le a hitetlenséget, az élet kevélységét és a szemek kívánságát, amelyek bennünk élnek. * Jézus, a halál uralmának lerombolója, ments meg engem az örök haláltól. * Jézus Isten Fia, emlékezzél meg rólunk, midőn eljössz a te országodba.

12. konták

Add nekem kegyelmedet Jézus, Istenem, és fogadj el engem, amint elfogadtad Józsefet Nikodémussal, hogy lelkemet, mint tiszta gyolcsot ajánljam neked, és az erények jó illatával kenjem meg legtisztább testedet, és szívemben, mint sírban tartsalak téged, aki mondom: Alleluja.

12. ikosz

Énekelve a te önkéntes keresztre feszíttetésedet, leborulunk szenvedéseid előtt, Krisztus, hisszük a századossal, hogy igazán Isten Fia vagy, aki eljössz a felhőkben erővel és nagy dicsőséggel: akkor ne szégyeníts meg minket, akiket véreddel váltottál meg, és így énekelünk:

Sokat szenvedett Jézus, Szűz Anyád sírásáért ments meg minket az örök sírástól. * Mindenkitől elhagyatott Jézus, ne hagyj engem magamra halálom óráján. * Jézus, fogadj el engem, a lábaidat érintő Magdolnával. * Jézus, ne ítélj el engem a téged elárulóval és megfeszítőkkel. * Jézus, az értelmes gonosztevővel vezess be engem a paradicsomba. * Jézus Isten Fia, emlékezzél meg rólunk, midőn eljössz a te országodba.

13. konták

Ó, Jézus Krisztus, Isten Báránya, aki elveszed a világ bűneit, fogadd el ezt a kis, egész lelkünkből neked hozott hálaadást, és gyógyíts meg minket üdvözítő szenvedéseid által minden lelki és testi betegségtől, végy körül minket kereszteddel a látható, és láthatatlan ellenségektől, és életünk végén ne hagyj el minket, hogy halálod által az örök haláltól megszabadulva, állandóan mondjuk Neked: Alleluja.

Újra az 1. ikosz és az 1. konták.

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Az akathisztoszokról

Akathisztosz Szent Nektárioszhoz, az éjinai csodatevőhöz