Akathiszt kánanáni szent Simon apostolhoz

Ünnepe: május 10.

1. konták

Krisztusnak kiválasztott apostola, és igehirdetője, aki beszédeddel az üdvösségre hálódba ejtettél sok emberi lelket, és Krisztushoz vezetted a bálványimádás által elhomályosult embereket, ó, boldogságos Simon, énekekben dicsérünk téged szeretettel, és, buzgón kérünk téged: mivel bizodalmad van az Úrhoz, imádkozzál Hozzá szüntelenül, értünk bűnösökért, és imádságaiddal ments meg minket minden bajtól, hogy hangoztassuk neked: Üdvözlégy Simon, Krisztus apostola, és imádkozó lelkeinkért.

1. ikosz

Angyalok Teremtője, és Ura, Krisztus Isten, üdvözíteni akarván az elesett emberi nemzedéket, testünkbe öltözött, és az emberekkel együtt lakott, eljött a galileai Kánába, az Ő legtisztább Anyjával, az Istenszülő Szűzzel együtt a menyegzőre, a te házadba, ó, dicséretre méltó Simon, akinek kérésére megmutatta csodáinak kezdetét a te házadban, menyegződön a vizet csodálatosan borrá változtatva, és ezzel megmutatva istenségének erejét. Ezért neked, akit az Istenember látogatásával és jóakaratával boldoggá tett, mint istenlátónak, és választott tanítványának, meghatottsággal így hangoztatjuk:

Üdvözlégy földi vőlegény, akit a földi menyegzőről a Bárány menyegzőjére csodásan meghívtak. * Üdvözlégy, a mennyben és földön megdicsőített. * Üdvözlégy, aki a megtestesült Isten Igének hűségesen szolgáltál. * Üdvözlégy, aki az igazság Evangéliumának hirdetésében nagy buzgóságot mutattál. * Üdvözlégy, aki az édességes Úr Jézust egész szívedből megszeretted. * Üdvözlégy, aki a földi menyasszonyt elhagytad, és az Ő nyomába mentél. * Üdvözlégy Simon, Krisztus apostola, és imádkozó lelkeinkért.

2. konták

Látván Krisztus csodáit, ó dicsőséges Simon, hűségesen követted a testben megjelent Istent,Aki megszeretett téged, és kiválasztott tizenkét apostolának sorába számlált, mint dicsőségének buzgólkodóját, a „zelóta” azaz buzgólkodó új nevet kaptad. Ezt a buzgóságot Isten dicsőségéért kérd számunkra is, ó, Üdvözítőnk tanítványa, hogy veled együtt méltókká legyünk énekelni Krisztusnak: Alleluja.

2. ikosz

Mennyei értelem adatott neked felülről, ó, isteni bölcsességű Simon, amivel, Krisztus Isten isteni szavaira figyelve, szívedbe ültetted azokat, és, mint jó föld, százszoros gyümölcsöt hoztál Neki, az evangéliumi tanítás kegyelmét, amivel megvilágítottad az üdvösségre a világ határait, és, mint lelkeket megmentő, Istent hirdető, ilyen énekeket hallasz tőlünk:

Üdvözlégy, aki Krisztusnak jó, és könnyű igáját válladra vetted. * Üdvözlégy, aki szent példáddal bennünket, mindnyájunkat Krisztus követésére vonzol. * Üdvözlégy, a buzgósággal egynevű buzgólkodó Isten dicsőségéért. * Üdvözlégy, aki igen megszeretted az Úr Jézust. * Üdvözlégy, aki csodálatosan oktattad a Nála, üdvösséget keresőket. * Üdvözlégy, az Evangélium lélekmentő tanításának el nem hallgató hirdetője. * Üdvözlégy Simon, Krisztus apostola, és imádkozó lelkeinkért.

3. konták

Isten ereje árnyékozott be téged, ó Simon, Krisztus apostola, amikor Krisztus Isten nyomába mentél, áthaladván vele Judeán, és Galileán, figyelve isteni tanítására, és szemlélve az Ő hatalmas csodáit. Ezért Krisztus is, mint hűséges követőjének és tanítványának, erőt és hatalmat adott neked a bajokat meggyógyítani, a betegségeket orvosolni, és a tisztátalan lelkeket kiűzni, hogy mindnyájan dicsőítsék az Ő benned megjelent erejét, és, énekeljék Neki a dicsőítő éneket: Alleluja.

3. ikosz

Egyedüli gondoskodásod az volt, ó, boldogságos Simon, hogy hűségesen szolgálj, és kedvében járj az emberek üdvösségére testben megjelent Krisztus Istennek, Akinek, méltóvá lettél, hogy szemtanú útitársa légy, és isteni ajkairól merítsd a mennyei tanítás fölséges kegyelmét, amelyen csodálkozva, neked így mondjuk:

Üdvözlégy az Evangélium igazságának számunkra igen örvendetes hirdetője. * Üdvözlégy hajnalcsillag, aki hirdetted nekünk a le nem alkonyodó Napot. * Üdvözlégy a megtestesült Isten szemtanúja, és szolgája. * Üdvözlégy az Ő uralkodói utazásainak és halhatatlan asztalának résztvevője. * Üdvözlégy Krisztusnak kiválasztott, és hűséges tanítványa. * Üdvözlégy az Ő mindenkori barátja, aki Hozzá való barátságodat mindvégig megőrizted. * Üdvözlégy Simon, Krisztus apostola, és imádkozó lelkeinkért.

4. konták

A zsidó dühösség vihara szegezte a keresztre Krisztus Istent, Aki minden emberért önkéntesen kegyeskedett szenvedni, de nem ingatta meg hitedet és bizalmadat, ó boldogságos Simon, hogy Ő a világnak a prófétáktól előbb megjövendölt Üdvözítője, az elesett ember megváltására. Ezért, mint Uralkodónak, és Istennek, hűségesen énekelted Neki a dicsérő éneket: Alleluja.

4. ikosz

Hallván a halottaiból harmadnapon feltámadt, és a tanítványaihoz eljött, és: Békesség nektek! Mondó, életadó Krisztus isteni hangját, ó, istenhordozó Simon, nagyon megörültél Neki, mint Istennek, istenfélelemmel imádtad Őt, és aztán el nem hallgatóan mindenkinek hirdetted feltámadásának változatlan igazságát. Ezért mi is, dicsérőleg hangoztatjuk neked:

Üdvözlégy, aki Krisztus békéjét lelked szeplőtelen edényébe méltóan fogadtad. * Üdvözlégy, aki ezzel a békével a világ határait kegyelmesen megbékéltetted. * Üdvözlégy a bálványimádás ősi ellenségeskedésének megsemmisítője. * Üdvözlégy Krisztus feltámadása igazságának szemtanúi, és nagyhangú tanúja. * Üdvözlégy a bezárt ajtókon át csodálatosan eljövő Krisztus szemlélője. * Üdvözlégy az Ő isteni és örömet teremtő hangjának meghallója. * Üdvözlégy Simon, Krisztus apostola, és imádkozó lelkeinkért.

5. konták

Látván Krisztusnak istenien ragyogó mennybe való fölmenetelét, és a Tőle tüzes nyelvekben elküldött Szentlelket is, résztvevő lévén, ó dicséretes Simon, isteni lélekhordozó lettél, és a magasból erővel felruháztatva kimentél az Evangélium hirdetésére Júdeába, Szíriába, Egyiptomba, Mauritániába, Hispániába, Britanniába, Perzsiába, Ibériába, és Örményországba, hirdetve a tudatlanság homályában levő embereknek Krisztus Isten üdvözítő világosságát, és a Benne való igaz hitet, és mindenkit vezetve, hogy hangoztassa Neki: Alleluja.

5. ikosz

Látván téged, ó, Krisztus apostola, a legtisztább Istenszülő, messze országokból a felhőkön az ő tisztes elhunytára eljövőt, szent örömmel örvendezett, és méltatott téged beszélgetésére, és halál előtti áldására, te pedig az ekkora örömtől elteltél, szemlélve a szent angyalokkal hozzá eljövő és szent lelkét kezébe vevő Fiát, és Istenét. Erről az örömödről istenfélelemmel mi is megemlékezve, buzgó szeretettel hangoztatjuk neked, ezeket az örömteli igéket:

Üdvözlégy az Üdvözítőnek felhőn járó, az Úr anyjának temetésére a felhőn csodálatosan elhozott tanítványa. * Üdvözlégy, aki szemlélted az anyjának lelkét kezeibe vevő Krisztust. * Üdvözlégy, aki a legtisztább Istenanya temetésénél méltóan szolgáltál. * Üdvözlégy, aki a magasba testtel fölvett Istenszülőt megértetted. * Üdvözlégy, aki az ő halotti lepleit, és üres sírját láttad a Getszemániban. * Üdvözlégy, aki láttad fényes látomásban a szent angyalokkal eljövő világ Úrnőjét. * Üdvözlégy Simon, Krisztus apostola, és imádkozó lelkeinkért.

6. konták

Isteni szózatú hithirdetőként jelentél meg, ó, Krisztus apostola, Simon, vad országokban, és állati erkölcsű embereknek hirdetted Krisztus Evangéliumát, szelídséggel, és jóságoddal győzve meg azok kegyetlenségét, és a vad farkasokból Krisztus bárányaivá téve őket, akik megtanulták, hogy általad énekeljék a Háromságban egy Istennek az angyali éneket: Alleluja.

6. ikosz

Felragyogtál, ó, tanítványa az Üdvözítőnek, mint fényt sugárzó fáklya, a hitetlen országokban, és, mint Istentől küldött világító, bejártad keletet, és nyugatot, hirdetve az embereknek a Jézus Krisztusban való üdvözítő hitet, Aki azt sugallja nekünk, hogy, ezekkel a dicséretekkel dicsérjünk téged az istenes istenhirdetőt:

Üdvözlégy aki keletről felkelvén, nyugatot is megvilágosítottad Krisztus világosságával. * Üdvözlégy, aki Afrikát és Hispániát felvilágosítottad az Evangélium tanításával. * Üdvözlégy, aki a britek ridegségét megszelídítetted Jézus szelídségével. * Üdvözlégy, aki Ibériát és Örményországot elvezetted Isten Fiának ismeretére. * Üdvözlégy, aki a perzsákat és médeket meggyőzted, hogy higgyenek Krisztus Istenben. * Üdvözlégy, aki fáradhatatlanul dolgoztál Krisztus igehirdetésében. * Üdvözlégy Simon, Krisztus apostola, és imádkozó lelkeinkért.

7. konták

Buzgó vágyad volt az, ó Krisztus apostola, hogy vértanúként szenvedj Krisztus nevéért, és véreddel pecsételd meg Evangéliumod hirdetésének isteni igazságát, amelyet az Úr elrendezve, Ibériába vezetett el téged, hogy a hitetlen lázok a keresztre feszítsenek, és vértanú módon végezd be. Erről a Krisztushoz hasonló szenvedéssel való halálodról megemlékezve, tiszteljük betegségeidet, és fáradságaidat, és énekeljük Istennek: Alleluja.

7. ikosz

Új Noénak, Krisztus lelket üdvözítő hite üdvözítő hajója vezérének ismerjük meg, hogy az voltál Ibériában, ó, isteni szózatú Simon, és úgy tisztelünk téged, mint az ibériai Egyház megalapozóját, és szegletkövét, temetkezési helyedet pedig szeretettel tiszteljük, mint véreddel megszenteltet, és ereklyéid nyugvó helyét, amelyből gyógyító adományokat forrásozol a hívőknek, és vonzol, hogy ezt hangoztassuk neked:

Üdvözlégy Ibériának elválaszthatatlan védelmezője. * Üdvözlégy Picundának Istentől adott oltalmazója. * Üdvözlégy, aki a pusztában templomodat csodásan megoltalmaztad a végső pusztulástól. * Üdvözlégy, aki tisztes sírodat adományoztad nekünk vigasztalásul. * Üdvözlégy, aki küzdelmeid és szenvedéseid helyét megújítottad szerzetes házzá a te nevedre. * Üdvözlégy, aki a szent Áthoszról a böjt és imádság hőseit abba csodásan átköltöztetted. * Üdvözlégy Simon, Krisztus apostola, és imádkozó lelkeinkért.

8. konták

Földi vándorlásodat befejezve, ó Üdvözítőnk apostola, átköltöztél a földről a mennyei lakásokba, a földön pedig a csodák sugaraival ragyogsz, és megvilágosítod a hívők lelkeit, akik Isten után imádságosan menekülnek hozzád, és tisztelik szent emlékedet, amelyet mi is istenfélelemmel tisztelve, énekeljük a téged megdicsőítő Istennek az éneket: Alleluja.

8. ikosz

Az egész ibériai Egyház tisztel téged, ó, Simon apostol, mint alapítóját és védelmezőjét, aki azt Krisztus hitének rendíthetetlen alapjára alapítottad, és megöntözted azt lelki gyümölcs hozására drága véreddel, amelyből csodásan merítettek abban a szentek seregei, akik most veled együtt ünnepelnek az égben. Ezért a földön mi is boldogoknak mondjuk harcaidat, és téged így hívunk:

Üdvözlégy a szomorúak jóságos, és kegyelmes vigasztalója. * Üdvözlégy a bajokban levőknek gyors közbenjáró segítője. * Üdvözlégy, aki nagy bizalmat szereztél Krisztus Istenhez, mint az Ő buzgó barátja. * Üdvözlégy, aki Tőle hatalmat kaptál a tisztátalan lelkek fölött. * Üdvözlégy szent kolostorod dicsérete és dicsősége. * Üdvözlégy a benne küzdőknek közbenjáró az örök életre. * Üdvözlégy Simon, Krisztus apostola, és imádkozó lelkeinkért.

9. konták

Az egész világot fogod ítélni, Üdvözítőnk apostola, ülve a magas és emelkedett trónuson, amikor az Úr Krisztus dicsőséggel eljön igazságos ítéletét megtartani. Akkor, ó szent, kérdd az Ő jóságát, hogy könyörüljön rajtunk, és ne ítéljen az örök pusztulásra, hanem, méltasson, hogy a szentekkel énekeljük Neki: Alleluja.

9. ikosz

Az emberi ékesszólás nem elég, hogy méltóan dicsőítse küzdelmeidet, és csodáidat, ó, dicsőséges Simon, de fogadd el, ó Üdvözítőnk tanítványa jóakarattal és irgalmasan ezeket, a dicséretedre hittel és szeretettel hozott kis imáinkat és őszinte énekeinket, és hallgasd meg, akik neked így hangoztatják:

Üdvözlégy, akit kelettől nyugatig dicsérnek és dicsőítenek. * Üdvözlégy, aki az ibériai országot kimúlásoddal megszentelted. * Üdvözlégy, aki benne, Nina társapostolt, mint jó gyümölcsű szőlővesszőt lelkileg felnövesztetted. * Üdvözlégy, aki annak kebléből a szentek seregeit gyümölcsöztetted Krisztusnak. * Üdvözlégy, aki annak hegyeit és völgyeit a jámborság hőseivel megdicsőítetted. * Üdvözlégy, aki, mint atya a gyermekeivel, az ibériai szentekkel, a paradicsomi lakásokban ünnepelsz. * Üdvözlégy Simon, Krisztus apostola, és imádkozó lelkeinkért.

10. konták

Az üdvösség zálogát, a szent, igaz hitet örököltük tőled, ó, Krisztus apostola, Simon. Ezért kérünk téged: minden téves tanítástól, és szakadástól Isten előtti imádságos közbenjárásod által oltalmazz meg bennünket, gyermekeidet, és segíts nekünk, hogy a megingathatatlan igaz hitben napjaink végig megmaradjunk, és híven énekeljük Istennek: Alleluja.

10. ikosz

A mennyei Királynak, Krisztusnak kiválasztott apostola, ó, boldogságos Simon, imádkozzál Hozzá értünk bűnösökért, hogy istenszerető buzgóságod az Ő törvényének megtartásában, ajándékoztassék nekünk, méltatlanoknak is, hogy készek legyünk a keresztény jótétemény hőstetteire, és igaz hitünk megvallására nem csak szóval, hanem tettekkel is, és gyermekeidnek mutatkozzunk nem csak név szerint, hanem, a legvalóságosabban. Ezért kérünk téged, és hívunk:

Üdvözlégy fényességes csillag, amely mindenkit elvezet Krisztushoz, az igazság Napjához. * Üdvözlégy kiolthatatlan világító, amely az imádságokban állandóan égsz a dicsőség Urának trónusánál. * Üdvözlégy Krisztus szent Egyházának megingathatatlan oszlopa. * Üdvözlégy arany csésze, amely gyógyító áramlatokat ömleszt nekünk. * Üdvözlégy, aki Krisztustól hatalmat kaptál megkötni, és feloldani. * Üdvözlégy, aki a Szentlélek ajándékait nyerted Tőle. * Üdvözlégy Simon, Krisztus apostola, és imádkozó lelkeinkért.

11. konták

A Legszentebb Háromságnak a magasságban éneket ajánlasz az összes szentekkel, ó, dicséretes Simon, és a mennyei magasságokból atyailag lehajolsz hőstetteid és szenvedéseid helyére a földön, imádságaiddal segítve mindenkinek, akik híven tisztelik szent emlékedet, és éneklik miattad az éneket Istennek: Alleluja.

11. ikosz

A hármasfényű Ragyogásnak fényt árasztó világosságaként mutatkozol a hívőknek, ó Simon, Krisztus apostola, és mindnyájunkat megvilágítasz láthatatlanul a keresztény jótétemény útján, hogy ne essünk az ellenségnek, az ördögnek hálójába, hanem, sértetlenek maradjunk az ő minden gonosz mesterkedésétől, és így, elítéltetés nélkül hangoztathassuk neked:

Üdvözlégy Krisztus szellemi nyájának jó pásztora. * Üdvözlégy, aki nem engeded a lélekölő farkasnak, hogy elpusztítsa szellemi nyájadat. * Üdvözlégy, aki igehirdetésed hálójával a föld határait hálóba ejtetted az üdvösségre. * Üdvözlégy, aki imádságaiddal most is közreműködsz üdvösségünkre. * Üdvözlégy Krisztus Egyházának bölcs építője. * Üdvözlégy annak szegletköve, és alapja. * Üdvözlégy Simon, Krisztus apostola, és imádkozó lelkeinkért.

12. konták

Kegyelmet, és irgalmat kérj számunkra az Úrtól, ó, istenhordozó Simon, az Üdvözítő apostola, mivel nagy bizodalmat szereztél Hozzá, különösen kérd Tőle számunkra a bűnbánatot bűneinkért, és életünk megjavítását, hogy legyen az, keresztény erényekkel teljes, hogy lehetséges legyen számunkra még a földön méltóan énekelni Teremtőnknek a mennyei éneket: Alleluja.

12. ikosz

Énekelve betegségeidet, és küzdelmeidet, ó, Üdvözítőnk apostola, amelyekkel Krisztus hirdetésében fáradtál, tiszteljük szent, és örökre dicséretes emlékedet, amely jó illatúvá tesz bennünket lelkileg, és gyönyörködteti lelkünket: mert valóban myrónak mutatkoztak Isten előtt verejtékeid, és szenvedésednek általad Krisztusért kiontott vércseppjei, ó szent közbenjárónk. Ezért hívunk is téged:

Üdvözlégy az Életadó Szentháromság hűséges hirdetője. * Üdvözlégy, az angyali seregek méltó beszélőtársa. * Üdvözlégy apostolok szépsége és alapja. * Üdvözlégy az emberi nem felmagasztalása. * Üdvözlégy a lelki és testi bajok ingyenes orvosa. * Üdvözlégy Isten, és a Legszentebb Istenszülő után megszégyeníthetetlen reménységünk. * Üdvözlégy Simon, Krisztus apostola, és imádkozó lelkeinkért.

13. konták

Ó, Krisztusnak szent, dicsőséges, és minden dicséretre méltó apostola, Simon, Isten törvényének buzgólkodója, és, nagyhatalmú közbenjárónk! Fogadd el ezt a dicséretedre hozott kis dicsérő éneket, és kérdd az Üdvözítő Krisztust, hogy mentsen meg bennünket az örök kínoktól, és méltasson a szentek örömére, hogy velük énekeljük Neki mindörökre: Alleluja.

Újra az 1.ikosz, és az 1. konták.

 

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Az akathisztoszokról