Akathiszt Isten főangyalához szent Ráfaelhez

A szent főangyal csodálatos működéséről és oltalmáról az ószövetségi Szentírásban Tóbiás könyve számol be.

Ünnepelhetjük a többi szent angyal ünnepén: november 8-án.

Tropár. 4. hang

Ó, mennyei seregek fővezérei, * kérünk titeket, mi méltatlanok, * hogy imáitok által vegyetek minket körül, * mennyei és dicsőséges szárnyaitok árnyékával, * és oltalmazzatok meg bennünket, * kik előttetek alázattal borulunk le és kiáltjuk: * A veszedelmektől óvjatok meg minket ti, * vezérei a felsőbb erőknek!

1. konták

Istentől a mennyei hadseregből kiválasztott, és az emberi nem szolgálatára a földre küldött Istennek Ráfael főangyala, betegségeink gyógyítója, és imádkozó értünk Isten előtt. Segíts nekünk, hogy megmeneküljünk minden bajtól, szomorúságtól és betegségtől. Mi pedig dicséretül hittel és szeretettel hangoztatjuk neked: Üdvözlégy Isten főangyala Ráfael, betegségeink gyógyítója, és imádkozó értünk Isten előtt.

1. ikosz

A főangyalok és angyalok, és az egész mennyei hadsereg, a Szentháromság trónjánál állva, szüntelenül dicsőítik a mennynek és földnek Teremtőjét. Ezekkel te is, ó Ráfael énekled a dicsőítő himnuszokat a Mindenhatónak. Fogadd el tőlünk, földi szülöttektől a neked ilyen dicsőítő éneket:

Üdvözlégy, mert te mindig a Szentháromság trónja előtt állsz. * Üdvözlégy, mert minden mennyei erővel énekled a háromszor-szent éneket Istennek. * Üdvözlégy, mert az Úr elküld téged szolgálatra az embereknek. * Üdvözlégy, mert te örömmel teljesíted Isten akaratát. * Üdvözlégy Isten főangyala Ráfael, betegségeink gyógyítója, és imádkozó értünk Isten előtt.

2. konták

Látván a hit szemeivel villámhordozó tekinteted erejét és fönségét, ó Isten angyala Ráfael, mi földi szülöttek, bár bűnösök és méltatlanok is, de a Legszentebb Háromság iránti szeretettel és hálaadással veled és minden szent angyallal együtt hangoztatjuk: Alleluja.

2. ikosz

Látva az emberszerető Úr az emberek szenvedéseit, kimondhatatlan irgalmából elküldi a földre szent angyalait, a betegek gyógyítására és a szomorúak vigasztalására. Ezért a szolgálatodért az emberi nemnek, fogadd el tőlünk, ó Isten angyala ezt a hálaadást:

Üdvözlégy, mert te az egész mennyei hadsereggel a Szentháromság trónusa előtt állsz. * Üdvözlégy a mennyei Király testnélküli harcosa. * Üdvözlégy, az Úr szolgája, aki teljesíted Uralkodód akaratát. * Üdvözlégy, aki Istentől parancsot és hatalmat kaptál, hogy az embereknek segíts. * Üdvözlégy Isten főangyala Ráfael, betegségeink gyógyítója, és imádkozó értünk Isten előtt.

3. konták

Tiszta értelmet és a szenvedélyektől való szabadulást kérj számunkra az Úrnál, ó Isten főangyala Ráfael, és nagy erejű segítségeddel ne hagyj bennünket a harcban a bűnnel és e világ botrányaival, hogy botrány nélkül, lelki örömmel hangoztassuk a háromságos Istennek a hálaadó éneket: Alleluja.

3. ikosz

Nagy segítőként és erős harcosként bírván téged az ellenséges erőkkel szemben, kérünk téged, ó Ráfael főangyal: légy oltalmazónk, életünk minden útján, hogy hálaadással így hangoztassuk neked:

Üdvözlégy, aki segítségedet adod nekünk ideig-tartó életünk jámbor eltöltésében. * Üdvözlégy, mert lépteinket az üdvösség útjára irányítod. * Üdvözlégy, aki megtanítasz bennünket, hogy Isten parancsait is teljesítsük. * Üdvözlégy, mert a gonosztól és a bűntől megoltalmazol bennünket. * Üdvözlégy Isten főangyala Ráfael, betegségeink gyógyítója, és imádkozó értünk Isten előtt.

4. konták

A viharoktól, a kísértésektől és a bajoktól ments meg minket, ó Isten által adott vezetőnk. Ne hagyj el minket, segélyteleneket az élet kísértéseinek és bajainak szomorú napjaiban, amelyeket a törvénytelen élet küld számunkra. Mi pedig, hálát adva neked, hangoztatjuk jótevő Istenünknek: Alleluja.

4. ikosz

Látván téged, hogy Isten trónja előtt állsz, az ég alatt levő összes gonosz lélek sem merészel kárt tenni a téged tisztelőknek, ó oltalmazónk, Ráfael. Ezért mi, bár nem vagyunk méltók, de alázatosan kérjük segítségedet és oltalmadat, ilyeneket mondva neked:

Üdvözlégy Isten előtt közbenjárónk és imádkozónk. * Üdvözlégy, aki a többi főangyallal szüntelen dicsőíted a Szentháromságot. * Üdvözlégy kegyelmes közbenjáró értünk Isten előtt. * Üdvözlégy a bajok és betegségek gyors gyógyítója. * Üdvözlégy Isten főangyala Ráfael, betegségeink gyógyítója, és imádkozó értünk Isten előtt.

5. konták

Útmutató csillaga voltál a fiatal Tóbiásnak, amikor atyja elküldte őt rokonához, messze földre. És nemcsak jó vezető voltál számára, hanem ügyes orvosként is jelentél meg, amikor megparancsoltad neki, hogy húzza ki a folyóból a halat, és vegye ki belőle szívét, máját, és epéjét, hogy a gyilkos ördögöt ezeknek a füstjével elűzze a szűztől, és a vak apát az epével meggyógyítsa. Ezért a hozzájuk való irgalmasságért Istennek hálaadó éneket énekeltek: Alleluja.

5. ikosz

Légy számunkra is útitárs, szenvedésekkel tele életünkben, amint Tóbiásé, megőrizve bennünket a bűntől, és a látható és láthatatlan ellenségek minden gonosz körülményétől, hogy egészségben, békében és jólétben dicsőítsük a mennyei Atyát, és téged, ó Ráfael főangyal így magasztaljunk:

Üdvözlégy, utazni akaróknak jó útitársa és vezetője. * Üdvözlégy, mert a fiatal Tóbiás útját zavartalanná tetted. * Üdvözlégy, aki bölcs és jó tanácsadó voltál számára. * Üdvözlégy, mert szavadra a szív és a máj füstölögtetése által a szűzlány házában a gyilkos ördögöt kiűzted. * Üdvözlégy, mert atyjának szemeit a hal epéjének kenése által a vakságból meggyógyította. * Üdvözlégy Isten főangyala Ráfael, betegségeink gyógyítója, és imádkozó értünk Isten előtt.

6. konták

Az egész keresztény világ hirdeti szolgálatodat az emberi nemnek, mert Isten rendelése hirdetőjeként és imádkozóként tart téged. Ilyen szolgálatodért az embereknek, hálás szívvel és ajkakkal énekeljük Istennek, Aki kegyeskedett hozzánk elküldeni angyalait: Alleluja.

6. ikosz

Hirdetve Isten akaratát Tóbiásnak, mellé állva, mint egy jó erkölcsű ifjú, bemutatva magad, mint fiának Tóbiásnak útitársát a messze útra, kár nélkül elérted a kívánt dolgot. És, amikor véghezvitted Isten akaratát, és visszavitted az ifjút egészségben és szerencsésen, elrepültél a mennyei lakásokba a téged Küldőhöz. Az általad jótéteményben részesültek, szeretettel így kiáltottak hozzád:

Üdvözlégy Isten rendeléseinek hirdetője és jó vezető. * Üdvözlégy, mert mindig közbenjársz értünk betegekért és szenvedőkért Isten előtt. * Üdvözlégy, mert felviszed imádságainkat a Szentháromság trónjához. * Üdvözlégy, mert Istennek ellenünk feltámadt haragját közbenjárásod által eltávolítod. * Üdvözlégy Isten főangyala Ráfael, betegségeink gyógyítója és imádkozó értünk Isten előtt.

7. konták

Akarván mindenkit üdvözíteni, és igazi értelemre hozni, a szíveket ismerő Úr elküldi angyalait szolgálatra az emberekhez, mindenkinek a saját szolgálatát adva. Neked pedig, ó dicsőséges főangyal, hatalmat és erőt adott a szemek betegségének orvoslására, és, hogy légy útitárs az utazók számára. Mi pedig, ilyen szolgálatodért irántunk bűnösök iránt, hálás szívvel és ajkakkal dicsérjük az irgalmas Istent az angyali énekkel: Alleluja.

7. ikosz

Meg akarván mutatni az Úr, hogy az emberi élet nem véletlenül van, hanem mindig az Úr jobb keze tartja, új csodákat mutatott nekünk Mihály fővezéren keresztül, amikor az ő nevére épült templomot a patak vizének elárasztásától csodásan megmentette. Ezt látva a boldogságos Arkipp, lelki gyermekeivel hálásan kiáltott fel:

Üdvözlégy Isten templomainak leronthatatlan védfala. * Üdvözlégy, Krisztus hite ellenségei ellen megvívhatatlan akadály. * Üdvözlégy, a mindenható Isten trónusától a híveknek küldött öröm. * Üdvözlégy, aki a hitetleneket az igazság és hit ösvényére vezeted. * Üdvözlégy Isten főangyala Ráfael, betegségeink gyógyítója, és imádkozó értünk Isten előtt.

8. konták

Különös és félelmetes csoda történt, amikor a minden angyali rend közül kiválasztott Gábor főangyal lerepülve a mennyei körökből Názáretbe, hirdette a Legtisztább Szűz Máriának: „Üdvözlégy,” hírt adva az Isten Fiának tőle való megtestesüléséről. Mi pedig, örvendve az Üdvözítőnek világba való megjelenésén, énekeljük: Alleluja.

8. ikosz

Mindenkinek akarod üdvösségét, ó jó közbenjárónk, szent Gábor főangyal. Segíts nekünk, ó közbenjárónk élet-utunkon, és üdvözíts mindenkit, akik neked így énekelnek:

Üdvözlégy, aki csendes örömet helyezel mindenki szívére, akik szeretik az Urat. * Üdvözlégy jó és hű vezér földi vándorlásunkban. * Üdvözlégy Isten templomainak hűséges oltalmazója. * Üdvözlégy Gábor nagy főangyal, aki nekünk az égből nagy örömet hoztál. * Üdvözlégy Isten főangyala Ráfael, betegségeink gyógyítója, és imádkozó értünk Isten előtt.

9. konták

Minden szerzetes és igazhitű keresztény, aki méltóvá lett arra, hogy viselje dicsőséges nevedet , ó Ráfael, boldog az örömtől, hogy ilyen névtársa,imádkozója és közbenjárója van a Szentháromság trónja előtt, ahol te, ó Isten angyala, szüntelenül énekled a háromszor szent éneket: Alleluja.

9. ikosz

A szónoki nyelv nem tudja kibeszélni teljes dicsőségedet a mennyben, ó szent Ráfael főangyal, mert a mennyei erők lángoló seregeivel te, a királyok Királya, és uralkodók Urának félelmetes trónja előtt állsz, kérlelve az Ő jóságát és irgalmát a téged tisztelő emberekért, akik így hangoztatják neked:

Üdvözlégy az Úr hűséges szolgája, aki hirdeted az embereknek Isten akaratát. * Üdvözlégy angyalok vezére és emberek oktatója és oltalmazója. * Üdvözlégy, aki imádságaiddal értelmünket felvilágosítottad. * Üdvözlégy, mert a téged szeretőket és téged tisztelőket megmented a bajoktól és támadásoktól. * Üdvözlégy Isten főangyala Ráfael, betegségeink gyógyítója, és imádkozó értünk Isten előtt.

10. konták

Mivel üdvözülni akarunk, légy erős segítségünk, ó Ráfael főangyal, megmentve minket és megőrizve minden bajtól és támadástól, főként pedig bűnbeeséseinktől, amelyek megfosztanak bennünket Isten kegyelmétől. Ezért, az ördögi hálóktól általad megmenekülve, hálás szívvel és ajkakkal hangoztatjuk Üdvözítőnknek: Alleluja.

10. ikosz

Erős falként és védőfalként jelensz meg mindenkinek, aki közbenjárásodhoz és segítségedhez menekül: megőrizve bennünket szárnyaid oltalma alatt a látható és láthatatlan ellenségek ravaszságától. Minden meggyógyult, és általad megoltalmazott utazó, hálásan hangoztat neked ilyeneket:

Üdvözlégy, mert hatalom és erő adatott neked elhárítani a ránk törő ördögi támadásokat. * Üdvözlégy, mert minden ördögi fondorlattól bennünket megoltalmazol és megmentesz. * Üdvözlégy, aki imádságainkat, mint tömjént az Istenhez viszed. * Üdvözlégy, aki lelki és testi erőtlenségeinket kegyelmesen orvosolod. * Üdvözlégy Isten főangyala Ráfael, betegségeink gyógyítója, és imádkozó értünk Isten előtt.

11. konták

A Szentháromságnak a mennyekben szüntelen énekli az éneket mind a kilenc angyali rend, félelemmel mondva: „Szent, szent, szent a seregek Ura, teljes az ég és a föld dicsőségeddel.” Fénytől ragyogó Ráfael főangyalunk, velük te is a dicsőítésben vagy. Méltass bennünket, hogy a földön is, tiszta szívvel és ajkakkal szintén énekeljük a hármas-egységű Istennek a háromszor-szent éneket: Alleluja.

11. ikosz

Lámpásom kialudt, a jótettek olaja nincs meg bennem, bűnös álomtól elnehezedve remegek, félve hallani az éjféli hangot: „Íme, jő a Vőlegény!” Segíts nekem, ó Isten főangyala, hogy felébredjek a bűnös álomból, és megtöltsem lelkem edényét a jócselekedetek olajával. Én pedig, a hozzám való leereszkedésedért, ilyen éneket ajánlok neked:

Üdvözlégy, aki a lélekben erőtleneket Isten kegyelmének erejével betöltötted. * Üdvözlégy, aki a csüggedéstől és bajoktól elgyengülteket a hit és reménység teljes fegyverzetébe öltözteted. * Üdvözlégy, mert imádságaid által a téged tisztelők elnyerik a bűnök bocsánatát. * Üdvözlégy, árvák, betegek és segítség nélküliek jó vigasztalója. * Üdvözlégy Isten főangyala Ráfael, betegségeink gyógyítója, és imádkozó értünk Isten előtt.

12. konták

Nagy kegyelmet nyertél Istentől, hogy meggyógyíts minden betegséget és minden sebet az embereknél, ó Ráfael nagy főangyal. Ajándékozz azért lelkünknek és testünknek is gyógyulást, a bennünket nyomasztó bajokból, hogy Istennek, Aki nekünk ilyen segítőt és gyógyítót adományozott, hálásan énekeljük: Alleluja.

12. ikosz

Énekelve üdvösségünkért megtett különféle csodáidat, mindnyájan dicsérünk téged hűséges szolgáid, szent védelmező és buzgó közbenjáró értünk Isten előtt. Ne hagyj el bennünket itt, földi vándorlásunkban, és ott, Isten félelmetes ítéletének napján légy számunkra erős védelmező, hogy botrány nélkül jussunk túl a gonosz lelkek vámosságán, és elnyerjük a mennyek országát:

Üdvözlégy Ráfael főangyal, aki buzgó közbenjárásod által kiérdemled számomra a keresztény kimúlást. * Üdvözlégy, kimúlásom óráján jelenj meg nekem, és mentsd meg lelkemet a gonosz ördögöktől, és védelmezz engem. * Üdvözlégy, mert Krisztus félelmetes ítéleténél közbenjárásod által méltó leszek a jobb oldalon állni. * Üdvözlégy, mert az Úr Isten, és a Legszentebb Istenszülő után, te vagy erős reménységem. * Üdvözlégy Isten főangyala Ráfael, betegségeink gyógyítója, és imádkozó értünk Isten előtt.

13. konták

Ó, Isten legdicsőbb főangyala, Ráfael! Csodálatos szolgálatodért az emberi nemnek, fogadd el tőlünk, bűnösöktől és méltatlanoktól ezt a kis dicséretet és hálaadást, és kérünk téged: takarj be minket szárnyaiddal minden látható és láthatatlan ellenségtől, és kérleld Krisztus Istent, méltasson bennünket keresztény békés kimúlásra, mentsen meg az örök kínoktól, és helyezzen el a mennyei Atya lakásaiban, hogy veled és minden szenttel együtt örömmel énekeljük a dicsőség Királyának: Alleluja.

Újra az 1. ikosz és az 1. konták.

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Az akathisztoszokról

Akathisztosz Szent Nektárioszhoz, az éjinai csodatevőhöz