Akathiszt Balázs felszentelt vértanú, szebasztéi püspökhöz

Az örményországi Szebaszté püspöke volt. Tanításaival bölcsen oltalmazta hívei hitét. Isten kegyelmével sok beteget gyógyított meg. Vértanúi halált halt 320-ban.

Ünnepe: február 11.

Konták, 2 hang

Mint isteni sarjadék, s hervadhatatlan virág, * mint Krisztus szőlővesszeje, és bő termésű ág, * Istentől ihletett szent Balázs, * töltsd el bölcsességgel mindazokat, * kik emlékedet hittel tisztelik, * és szüntelenül könyörögj érettünk.

1. konták

Krisztus kiválasztott kedveltje, gyors közbenjáró, és értünk Istenhez buzgó imádkozó, Balázs felszentelt vértanú, aki megígérted, hogy, a téged hívókat minden imádságban meghallgatod, mivel bizodalmad van az Úrhoz, ne szűnj meg imádkozva szent emléked tisztelőiért, akik miattad Istennek dicsőítő énekeket hoznak, és szeretettel hangoztatják neked:

Üdvözlégy imádkozónk, gyors segítség, Balázs felszentelt vértanú.

1. ikosz

Őrangyalként adott téged nyájának Urunk és Istenünk: látva jámborságban kivirágzott szelíd és szeplőtelen életedet, a szebasztéi emberek arra törekedtek, hogy számukra légy püspökké rendelve. És Krisztus nyáját valóban jól őrizted meg. Mi pedig, látva Istennek rólad való ilyen jóakaratát, így hangoztatjuk:

Üdvözlégy Krisztus nyájának igazi és jó pásztora. * Üdvözlégy, aki Krisztus szeretetéért lelkedet adtad. * Üdvözlégy, aki magadban megmutattad nekünk Krisztus szeretetének példáját. * Üdvözlégy, aki szolgálatoddal megmutattad a pásztoroknak: hogyan kell Krisztus nyáját legeltetni. * Üdvözlégy, aki életeddel megtanítottad szellemi juhaidat, hogyan kell élni. * Üdvözlégy imádkozónk, gyors segítség, Balázs felszentelt vértanú.

2. konták

Látva a keresztények ellen támasztott szörnyű üldözést az istentelen Dioklecián hóhértól, mivel sok jámbor ember, a kínok és börtön miatt a városból elfutott, az erdőkben, hegyekben, barlangokban és földi szakadékokban rejtőzködött el. Te, ó boldogságos Balázs, mivel nem volt az Isten akarata, hogy magadat idő előtt a vértanúi küzdelemre átadd, ezeket az embereket követted, és a puszta hegyre költöztél, ott életedet böjtben és hallgatagságban, szüntelen imádságban töltötted, énekelve Istennek: Alleluja.

2. ikosz

Megértve, hogy az ember Isten képmása, és az ősképhez kell magát igazítania, ó isteni bölcsességű Balázs, értelmedet és szívedet a mennyeiekhez irányozva, az elmélkedésben és jámborságban előre haladtál, és így halhatatlan kincsekkel gazdagodtál meg, ezért, mint földön levő angyalt tisztelünk téged, ilyen megszólításokkal mondunk boldognak:

Üdvözlégy, aki a földön, mint a mennyben éltél. * Üdvözlégy földi angyal, nyájad őrzője lévén. * Üdvözlégy, aki szellemi juhaidat isteni igék tanításával tápláltad. * Üdvözlégy, aki az Úrtól mennyei adományokat nyertél. * Üdvözlégy testi orvos, akit az Úr a lelkek orvosává fordított. * Üdvözlégy, aki kimúlásod után is minden gyógyulást mindenkinek bőségesen forrásozol. * Üdvözlégy imádkozónk, gyors segítség, Balázs felszentelt vértanú.

3. konták

Isteni erőtől vezetve, a börtönben kínzott Eusztrát vértanúhoz mentél el éjszaka, ó Balázs, Krisztus főpapja, és arcra borulva megerősítetted őt Krisztus megvallásának csodálatos küzdelmében. Látva pedig az ő erős türelmét és bátorságát, dicsőítetted a szentjeiben csodálatos Istent, énekelve Neki: Alleluja.

3. ikosz

Téged, mint Krisztus sok adományával eltelt edénynek tartunk. Mivel a vadállatok tőled gyógyulást kapnak, mi általad kimeríthetetlen csodákra és kegyelmekre leszünk méltóak, ó Balázs felszentelt vértanú, megfonva a dicséret koszorúját, hálásan hangoztatjuk neked:

Üdvözlégy mennyei kegyelmi adományok hordozója. * Üdvözlégy földi állatok táplálója és gyógyítója. * Üdvözlégy jó pásztor, Krisztus adományainak szétosztója. * Üdvözlégy nyájadnak igazi oktatója és táplálója. * Üdvözlégy, mert a gonosz vasállatok figyelnek imádságodra. * Üdvözlégy, mert a hozzád folyamodó emberek a bajokban szabadulást nyernek. * Üdvözlégy imádkozónk, gyors segítség, Balázs felszentelt vértanú.

4. konták

A gonosz hóhértól támasztott földi üldözések vihara, amelyet ellened emelt fel, ó Krisztus vértanúja, Balázs, hogy szent hitedet megingassa, semmiben sem tudott megzavarni téged, amikor követek jöttek hozzád a barlangban lakóhoz, hogy annak parancsát teljesítsék. Te pedig, nem törődve a kínokkal és földi megtiszteltetéssel, Isten akaratát meglátva szenvedésre kész bátorsággal fegyverkeztél fel, örömmel énekelve Istennek: Alleluja.

4. ikosz

Hallván, hogy nagy jelek és csodák történnek az általad megdicsőített Krisztus Istenünk nevében, és, hogy a hellének közül sokan hittek Benne, amikor, ó Istent hordozó Balázs, szenvedéseidre mentél, egy asszony, oda járulva lábaid elé borult, könnyek között kérve téged, hogy segíts fián, mert csont akadt a torkán, és mint halott, olyan volt. Te pedig, ó jó pásztor, hittel hívtad a mindenek Üdvözítőjét, hogy gyógyítsa meg annak gyermekét, és így imádkoztál, kérted az Urat, hogy ha az emberek vagy állatok közül valakinek is baja lesz, és nevedre emlékezik, segíts mindenkinek, hogy dicsőítsék az Ő legszentebb Neve. És látta az asszony, hogy gyermeke meggyógyult, dicsőítette Istent, neked dicséretet mondva. Vele együtt mi is buzgón hangoztatjuk neked:

Üdvözlégy, aki erős hited és csodáid által a hitetlenek szívét Krisztushoz fordítottad. * Üdvözlégy, aki bátran mentél a szenvedésekre Krisztusért. * Üdvözlégy, aki Krisztus szent nevének hívásában erős szeretetet és kétség nélküli reménységet mutattál magadban. * Üdvözlégy, aki imádságod erejével az Úrtól a gyermeknek gyógyulást adtál. * Üdvözlégy, aki nem csak az embereknek, hanem az állatoknak is orvoslást adományozol. * Üdvözlégy, aki bennünket is buzdítasz, hogy, minden bajban és szükségben bátran hívjunk téged. * Üdvözlégy imádkozónk, gyors segítség, Balázs felszentelt vértanú.

5. konták

A hitetlenség sötétségében világító, mint éjszakában ragyogó és mindazok lelkét megvilágosító, akik üdvözülni akarnak, Istentől küldött csillagaként látva téged Agrikola vezér, nem akarta megérteni, hogy Krisztusért adtad át magadat a szenvedésekre, és megparancsolta, hogy botokkal sokszor és irgalmatlanul verjenek téged. Te pedig, ó Balázs felszentelt vértanú, a hóhér dühösségét megszégyenítve énekelted Istennek: Alleluja.

5. ikosz

Látva a hóhér változatlan hitedet, amelyért mindenféle kínzást kész voltál elviselni, ó Krisztus vértanúja, Balázs, jobban megzavarodott szavaid miatt, mert azt mondtad neki: Tégy, amit akarsz, de semmiképp sem fordítasz el engem Isten megvallásától, megparancsolta, hogy vigyenek téged börtönbe. Mi pedig, csodálkozva Krisztus hitének ilyen erős megvallásán, egész lelkünkből ilyeneket hangoztatunk neked:

Üdvözlégy Isten kiválasztott hitvallója. * Üdvözlégy Krisztus dicséretes vértanúja. * Üdvözlégy, aki a fejedelem tiszteletlenségét az ítélőszéknél megszégyenítetted. * Üdvözlégy, aki az ő csábító fondorkodásaitól figyelmedet elfordítottad. * Üdvözlégy, aki szent ruházatodat szenvedéseid vérével ékesítetted fel. * Üdvözlégy, aki Krisztus megvallásának példáját nekünk magadban megmutattad. * Üdvözlégy imádkozónk, gyors segítség, Balázs felszentelt vértanú.

6. konták

Megvall téged ó boldogságos Balázs Krisztus Egyháza, mint igazi jó pásztort, aki az örök életbe való elmeneteled után nem hagyod el a híveket, hanem, amint megígérted, minden kérésünket mindig megelőzöd, és megőrzöd minden betegségben, bajban és szükségben mindazokat, akik hálásan hangoztatják miattad Istennek: Alleluja.

6. ikosz

Felragyogtál, ó boldogságos Balázs, mint a virágzó pálmafa, Krisztus tökéletességének mértékében, Tőle mennyei adományokat nyervén, a szentek seregével együtt most a mennyei dicsőségben tartózkodsz, és bennünket előkészítesz, akik imádságaid által az Úr udvaraiba készülünk letelepedni, akik buzgón hangoztatunk neked ilyeneket:

Üdvözlégy, mert most a mennyei Király trónja előtt örök örvendezésben tartózkodsz. * Üdvözlégy, mert az angyalok és szentek seregeivel a mindenek Teremtőjének dicséretét hangoztatod. * Üdvözlégy, a Fölséges előtt szíves közbenjárónk. * Üdvözlégy, imádságaink Hozzá buzgó felvivője. * Üdvözlégy a bajoktól mennyei oltalmazónk. * Üdvözlégy hűséges gondviselőnk. * Üdvözlégy imádkozónk, gyors segítség, Balázs felszentelt vértanú.

7. konták

Meg akarván téged tisztelni, ó Krisztus vértanúja, Balázs, egy asszony ételt készített, a börtönbe neked bevitte, és lábaid elé borulva kérte, hogy egyél. Te pedig, ó szent atya, megáldva az özvegyet, megparancsoltad neki, mondván: Ó asszony, így tartsd meg emlékezetemet, és semmi nem hiányzik házadból, és, ha valaki hozzád hasonló lesz, és emlékezetemet megtartja, Isten adományaival telik el, és áldott lesz élete minden napján. És később látta az asszony, hogy megáldotta őt Isten nagy megelégedettséggel, és elmondta mindenütt, amit mondtál neki, énekelve Istennek: Alleluja.

7. ikosz

Új kínzásokat, keserűbbeket az elsőknél keresett a gonosz kínzó. Amikor a börtönből újra az ítélőszék elé hívott téged, ó dicsőséges vértanú, ki akarta próbálni, hogy hozol-e áldozatot az isteneknek, vagy el akarsz gonoszul veszni. Ezeket, a becstelenségeket teljesen elvetetted, és isteni erőtől megerősödtél, ezért sem a verések, sem a sebek, sem a fára való függesztés, sem tested marcangolása, semmiképp sem tudták legyőzni dicsőséges türelmedet. Te pedig ezt mondtad a hóhérnak: az istenek, akik sem az eget, sem a földet nem teremtették, vesszenek el. Nem félek ideig tartó kínjaidtól, mert az Istent szeretőknek készült jövendő javakra tekintek. Ezért neked, Krisztus bátor katonájának ilyeneket hangoztatunk:

Üdvözlégy, aki Krisztusért sok sebet, és szörnyű kínokat szenvedtél. * Üdvözlégy, aki a fára való fűggesztést, és a vas eszközökkel való marcangolást Érte eltűrted. * Üdvözlégy, a hitetlen istenellenes harc leleplezője. * Üdvözlégy Krisztus hitének oltalmazója és védelmezője. * Üdvözlégy, aki az üres bálványok tehetetlen semmiségét hirdetted. * Üdvözlégy, aki az örök életbe és a jövendő javakba való hitet megvallottad. * Üdvözlégy imádkozónk, gyors segítség, Balázs felszentelt vértanú.

8. konták

Szenvedésed különös és kigondolhatatlan példáját mutattad a hóhérnak, mert az ő istentelen parancsát elhanyagolva, súlyos kínzásoknak vetett alá téged, ó Balázs felszentelt vértanú. Hét jámbor asszony pedig, szenvedéseidet látva, nem féltek, hanem vértanúi véredet a földről összegyűjtötték, magukat Krisztus vértanúnőinek nyilvánították, Istennek pedig énekelték: Alleluja.

8. ikosz

Teljes szívedből és teljes lelkedből megszeretted Krisztust, és Hozzá, mint jó pásztor vértanúi küzdelmeddel isteni bölcsességű asszonyokat vezettél, ezért, ó boldogságos Balázs, dicsőítve szenvedéseidet, szeretettel mondjuk neked:

Üdvözlégy Krisztus csodálatos szenvedője. * Üdvözlégy, aki tisztes szenvedéseddel a hóhért csodálatba ejtetted. * Üdvözlégy, aki a veled együtt szenvedő asszonyokat Krisztus megvallására buzdítottad. * Üdvözlégy, aki őket Krisztus világosságának világítóivá tetted. * Üdvözlégy, aki a jövendő javakért szenvedéseidet semmibe sem vetted. * Üdvözlégy, aki megtanítottál bennünket, hogy a hit erős megvallásával igazán higgyünk. * Üdvözlégy imádkozónk, gyors segítség, Balázs felszentelt vértanú.

9. konták

Minden hamisságot istentelenül elvetve, téged pedig, ó boldogságos Balázs, követve, az isteni bölcsességű asszonyok a bálvány-csábítást törekedtek megvetni, kérték, hogy a fejedelem adja nekik az isteneket, mintha áldozatot akartak volna nekik hozni, és a tengerhez igyekeztek. Az őket kísérő katonák azt gondolták, hogy előbb a szokásos mosdást akarják elvégezni, ők pedig, ezeket a bálványokat a tenger mélyére dobták, és így, isteneik elvesztek. Az igaz Istennek énekelték: Alleluja.

9. ikosz

A sokatmondó énekek bölcselkedése, amelyekkel méltóan merészelünk téged megénekelni, nem érnek fel hozzád, ó dicséretre méltó Balázs. Semmiféle földi dicséret nem hasonlítható össze a mennyei dicsőséggel. Te pedig, most Krisztus dicsőségében állva, tekints ránk, akik hozzád imádkozunk, és szeretettel hangoztatjuk:

Üdvözlégy, aki teljes szívedből és lelkedből megszeretted Krisztust, és magadat Neki egészen átadtad. * Üdvözlégy, aki minden földi dolgot megvetettél, és a mennyei lakásokat örökölted. * Üdvözlégy, aki a földön Isten dicsőségére éltél, és mennyei dicsőséggel lettél megkoronázva. * Üdvözlégy, aki Krisztustól a vértanúi koszorút elnyerted és a szent vértanúk seregébe lettél beiktatva. * Üdvözlégy, akit a mennyekben az angyalok és szentek dicsőítenek. * Üdvözlégy, akit a földön a szent emlékedet tisztelők dicsérnek és énekelnek. * Üdvözlégy imádkozónk, gyors segítség, Balázs felszentelt vértanú.

10. konták

Üdvözíteni akarván lelküket, a téged követő asszonyok, ó isteni boldogságú Balázs, amikor a kínzások helyére vezették őket, kérték Istent, hogy fogadja el értük való imádat, mivel az igazság útjára vezetted őket, ezért tehát tisztes fejüket karddal való lefejezésre lehajtották, és így Krisztus vértanúihoz csatlakoztak, a mennyekben a szentek karaival énekelve: Alleluja.

10. ikosz

A vértanúknak fala, a keresztényeknek dicsősége, a hitnek és jámborságnak oszlopa és megerősítése voltál, ó Balázs felszentelt vértanú. Légy nekünk hozzád menekülő bűnösöknek is jeles irányító, a hit őrzője, a szomorúságokban és betegségekben vigasztaló és gyógyító, a bajokban és támadásokban megmentő és oltalmazó, minden szükségben buzgó közbenjáró, akik neked ilyen éneket hozunk, és szeretettel hangoztatjuk:

Üdvözlégy, mert általad Krisztus hitét magasztalják * Üdvözlégy, mert miattad a hitetlenség megszégyenül. * Üdvözlégy, mert miattad a jámborság megerősödik. * Üdvözlégy, mert általad az istenkáromlók megszelídülnek. * Üdvözlégy, mert mi bűnösök, reményünket beléd vetjük. * Üdvözlégy, mert mi méltatlanok általad Istentől üdvösséget nyerünk. * Üdvözlégy imádkozónk, gyors segítség, Balázs felszentelt vértanú.

11. konták

Dicsőítő éneket hozunk neked, ó Balázs felszentelt vértanú, bátorságod és erős hited miatt, amelyet kimutattál Krisztust megvallva, amikor hóhérod látta, hogy semmibe se veszed sem hazugságának hízelgéseit, sem a szörnyű kínzásokat, amelyekkel Krisztustól el akart fordítani téged, megkérdezett téged: Ha a tóba doblak, könyörül-e rajtad Krisztus? Ó dicséretre méltó atya, kertelés nélkül megmondtad neki: Én az igazi, élő Istent tisztelem, és mindörökre megmenekülök, és a vizekben meglátod Istenem erejét. És amikor a tóba dobtak, kereszttel jelölve a vizet, mint a szárazon, mentél, ezért a vértanúi halált Krisztusért fejed karddal való levágásával fogadtad, Istennek dicséretet énekelve: Alleluja.

11. ikosz

A világosságot ajándékozó Úr Krisztus, látva tisztaságtól ragyogó lelkedet, nem rejtett el téged a véka alá, ó Balázs felszentelt vértanú, hanem a főpapság gyertyatartójára állított téged. Ezért, nem csak az életben, hanem a halál után is Krisztus fényes világítójaként mutatkoztál, mint nagy pásztor jól legeltetted nyájadat, amelyet gondoskodásaiddal halálod után sem hagytál el, nem csak magadért ajánlottál buzgó imádságot Istennek, hanem az egész világért, főként pedig azokért, akik emlékezetedet meg akarják tartani, és az Úr Krisztus boldogságos hangját lettél méltó, hogy meghalld: Minden kérésedet teljesítem. Ezért, imádkozzál értünk az Úrhoz, hogy isteni értelmének fényességével világosítson meg bennünket, és mentsen meg az egyházi rendetlenségektől, téves tanításoktól és szakadásoktól, és erősítse meg bennünk a jámborságot, akik neked ilyeneket éneklünk:

Üdvözlégy Krisztus világosságának világítója. * Üdvözlégy az Egyház ékessége. * Üdvözlégy Istentől kiválasztott főpap. * Üdvözlégy az igaz hit védelmezője. * Üdvözlégy, az egyházi ellenségeskedések megszüntetője. * Üdvözlégy üdvösségünk irányítója. * Üdvözlégy imádkozónk, gyors segítség, Balázs felszentelt vértanú.

12. konták

Isten kegyelme, amely benned fejed levágása előtt, ó Balázs felszentelt vértanú, tisztes arcodat Krisztus fényességével megvilágosította, később, sírodból különféle gyógyulásokat forrásozott, mindenkit dicséretedre kényszerítve, megtanítva pedig, hogy Istennek énekeljék: Alleluja.

12. ikosz

Énekeljük csodálatos küzdelmeidet és a szenvedéseket, ó Balázs felszentelt vértanú, amelyekkel emlékedet fényesen felékesítetted. Ezért, hálát adva a szentjeiben csodálatos Istennek, ilyen dicsőítő énekeket énekelünk neked:

Üdvözlégy Krisztus Egyházának kiválasztott világítója. * Üdvözlégy, az igaz hit dicsőséges harcosa. * Üdvözlégy, a tiszteletlenség sötétségét elűző nagy világító. * Üdvözlégy a jámborságot megerősítő egyházi oszlop. * Üdvözlégy az Egyház pásztorainak dicsőséges ékessége. * Üdvözlégy, aki jámborságoddal a hívőket megvidámítod. * Üdvözlégy imádkozónk, gyors segítség, Balázs felszentelt vértanú.

13. konták

Ó, sokat szenvedett, és minden dicséretre méltó atya, Balázs felszentelt vértanú, fogadd el jelen felajánlásunkat. Ments meg minket minden lelki és testi betegségtől, oltalmazz meg minket a látható és láthatatlan ellenségektől, és minden kíntól szabadíts meg bennünket buzgó közbenjárásoddal a Magasságbeli trónja előtt, hogy veled énekeljük Istennek: Alleluja.

Újra az1. ikosz és az 1. konták.

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Az akathisztoszokról

Akathisztosz Szent Nektárioszhoz, az éjinai csodatevőhöz